Két hónapra bezárják a Lenin-mauzóleumot Moszkvában

Az 1924. január 21-én elhunyt bolsevik vezető holttestének élethű formában tartására szolgáló biokémiai munkálatokat kétévente szokták elvégezni, utoljára erre 2015 februárja és áprilisa között került sor.

A mostani munkát a Gyógy- és Illatos Növények Összoroszországi Tudományos Kutatóintézete fogja elvégezni Leninnek a halála után bebalzsamozott testén. A bolsevik vezető öltözékét néhány évente szokták cserélni.

A mauzóleum épületének nagyszabású felújítását 2013-ban végezték el.

Lenin elhantolásáról az elmúlt években többször is vita bontakozott ki, de az orosz közvélemény nem jutott egyértelmű álláspontra. Vlagyimir Putyin erről úgy nyilatkozott, hogy a kérdést "óvatosan" kell megközelíteni, elkerülendő "a társadalom megosztását".

2017-ben lesz az orosz bolsevik forradalom 100. évfordulója.