Prágában újra kiállítják Szent Vencel koronáját

A kiállítást IV. Károly német-római császár és cseh király születésének 700. évfordulója alkalmából rendezik a Hradzsinban.

Szent Vencel koronája mellett a látogatók rendhagyó módon ezúttal nem a közismert reneszánsz koronázási ékszereket találják majd, hanem azokat a gótikus darabokat, amelyeket IV. Károly megkoronázásakor használtak - közölte Ivo Velísek, a prágai várgondnokság igazgatója.

A Szent Vencel-koronát IV. Károly készíttette cseh királlyá koronázására, amelyre 1347. szeptember 3-án került sor.

A koronázási ékszerek a Hradzsin Császári Lovardájában lesznek megtekinthetőek a Jogar és korona elnevezésű kiállítás keretében. A kiállításon értékes korabeli dokumentumokat is bemutatnak a nyilvánosságnak.

A Prágai Vár azonban már április 2-tól kezdve számos kisebb szabadtéri tárlatot és eseményt szervez az évforduló jegyében, így a Hradzsin látogatói akkor is megismerkedhetnek IV. Károllyal, ha egyetlen nagyobb kiállítást sem tekintenek meg - fejtette ki Velísek, aki azt is elmondta, hogy az évfordulós rendezvények költségei csak a Hradzsinban meghaladják a 25 millió koronát.

A cseh koronázási ékszereket - a királyi koronát és a reneszánsz ékszereket - legutóbb 2013 májusában, Milos Zeman államfő hivatalba lépése alkalmából állították ki. Tíz nap alatt a kincseket 31 ezer ember tekintette meg, bár a napi látogatók számát korlátozták. Most a Császári

Lovardában a napi látogatók maximális számát - az értékes kéziratokra tekintettel - 600-ban határozták meg a rendezők.

A cseh koronázási ékszereket a Szent Vitus-székesegyházban, a koronázási ékszerek kamrájában őrzik. A kamrához az államfőnek, a miniszterelnöknek, a prágai érseknek, a cseh parlament két háza elnökének, a Szent Vitus-székesegyház dékánjának és a prágai főpolgármesternek van egy-egy kulcsa. A helyiség csak együttesen a hét kulccsal nyitható ki.

A kamra legutóbbi ünnepélyes kinyitása 2013 májusában botránnyal végződött. Milos Zeman államfő, aki a kiállítás hivatalos megnyitója előtt az orosz nagykövetség fogadásán vett részt, a koronázási ékszerek kamrájába érkezve észrevehetően fáradtnak látszott és dülöngélt.

Hivatalosan ezt betegséggel, vírussal magyarázták. Miroslava Nemcová, a képviselőház akkori elnöke azonban azt állította, hogy Zeman lehelete alkoholszagú volt.