A szerbiai Niš városában öt év alatt épülhet fel a téli-nyári aquapark.

 Tavaly év végén vált ismerté a nagyközönség számára, hogy egy olasz-szerb vállalkozás megépítené a Balkán legnagyobb aquaparkját Szerbia harmadik legnagyobb városában, az ország déli részén található Nišben.

A projekt szempontjából egy jelentős lépés történt a héten, a befektetők 117 millió dináros összegért (kb. 310 millió forint) megvásárolták az aquapark területét az önkormányzattól. A majdnem 15 hektáros területen április végén kezdődhet el az építkezés.

A „Fantazije” névre keresztelt aquapark a környék történetének eddigi legnagyobb beruházása, aquaparkok építésében tapasztalatot szerzett külföldi cégek dolgoznak majd a projekten az elkövetkezendő években. A tervezett költségvetése meghaladja a 100 millió eurót (kb. 27,5 milliárd forint).

A tervek igazán gigantikusak. Igazából két aquapark épül, egy fedett téli, amely 24 órán keresztül nyitva tart egész évben, és körülötte mesterséges tó és folyó mellett egy nyári park. A két park mellett két ötcsillagos szállodát is terveznek. A két 300 férőhelyes szálloda tetejére is medencéket építenek. Ezen felül gyógyfürdő, wellness-központ, bevásárlóközpont, és sportpályák is szerepelnek a tervekben.