FacebookTwitterRSS Feed

Kiemelkedő évet zártak a budapesti fürdők tavaly, a vendégek száma 15 százalékkal, a bevételek pedig 17 százalékkal nőttek, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. újra nyereségesen működik - ismertette Szőke László, a cég vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Ma ismét megnyitja a kapuit a patinás pécsi Hullámfürdő strandja. A kültéri medencéket ezen a nyáron először használhatják a látogatók, ugyanis fel kellett újítania őket az önkormányzatának.

A tavalyihoz hasonló, vagy azt meghaladó vendégszámra számítanak az idei szezonban Zalaegerszegen az AquaCity-ben, amely szombaton nyitja meg kapuit - közölte a zalai megyeszékhely polgármestere pénteken.

A fizetős balatoni strandokon csaknem mindenhol változatlan belépő-árakkal indul az idei szezon, a tó körül sok helyen kisebb-nagyobb strandfejlesztéseket hajtottak végre, kiemelt figyelmet fordítva az akadálymentesítésre.

Megkezdte működését, és októberig várja az érdeklődőket a Sziget Eye a fővárosi Erzsébet téren. A 65 méter magas óriáskereket az idén nem szállítják ki a Sziget fesztiválra, de ott is lesz egy kisebb szerkezet.