Visszaveti a strandok forgalmát az esős május

Itthon
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

Visszaveti a strandok forgalmát az esős májusi időjárás, a fedett medencével is rendelkező fürdőkben ugyanakkor többen fürdőznek - mondta a Magyar Fürdőszövetség elnöke.

 

A budapesti történelmi fürdők több vendéget fogadtak, a strandokon viszont csökkent a forgalom a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közlése szerint.

Boros László Attila, a fürdőszövetség elnöke hozzátette: a változékony időjárás az utazási kedvet jelentősen visszaveti. Csak azok indulnak el hétvégén kikapcsolódni, akiknek előre lefoglalt szállásuk van, vagy gyógy- és termálfürdőkben gyógykezelésen vesznek részt.

Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója az MTI érdeklődésére közölte: az üzemeltetésükben lévő állandó fürdők közül a történelmi fürdők jól teljesítettek májusban, a Rudas fürdőben több mint 8 százalékkal, a Király fürdőben közel 30 százalékkal több vendéget fogadtak.

A strandterülettel kibővített fürdőikben (Palatinus, Paskál) a kedvezőtlen időjárás miatt a látogatószám elmaradt a tavalyi májushoz képest, amikor magas volt a vendégforgalom. A visszaesés mértéke 30-40 százalék között mozog.

Kitért arra, hogy a Csillaghegyi fürdő, aminek a strand részlege május 25-én nyílt meg, több mint 350 százalékos vendégforgalom bővülést ért el a fejlesztéseknek köszönhetően.

A szezonális egységeik közül a Római strand most vasárnap, június 2-án, a Pünkösdfürdői strand pedig június 15-én nyitja meg kapuit - közölte.

A Magyar Fürdőszövetség 2018-as, tagjainak önkéntes adatszolgáltatásán alapuló ágazati elemzése szerint a magyarországi fürdőüzemeltető társaságok összes nettó árbevétele 9,1 százalékkal, a fürdőszolgáltatásokból származó árbevétele 7,5 százalékkal nőtt 2017-hez képest, miközben a fürdőszolgáltatásban foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3,5 százalékkal csökkent egy év alatt. A 224 magyarországi turisztikai jelentőségű fürdő éves árbevétele 64,2 milliárd forint volt tavaly, a fürdőszolgáltatásból származó árbevétel fürdőnként átlagosan 185 millió forintot tett ki. A magyarországi fürdők látogatóinak száma átlagosan 2,2 százalékkal nőtt 2018-ban a vizsgált fürdőkben, a turisztikai jelentőségű fürdők 28,8 millió vendéget fogadtak tavaly.