Kiállítással nyitják meg a Tolnay Klári Emlékházat Mohorán

Kép: Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület

Balla István úgy fogalmazott: idén lenne 102 éves az 1998-ban elhunyt Tolnay Klári, akit nézve egy kivételes személyiség ezer arca formálódik ki előttünk, a kiállítás ezek közül elevenít fel néhány jellegzetesebbet többek között Angelo mester, Fábián József, Inkey Alice, Inkey Tibor, Tóth József, Kálmán Béla, Kanyó Béla, Koncz Zsuzsa és Wolcsánszky Zsuzsa fotóművészek, valamint Juhász M. Miklós festőművész munkáiból.

Balla István, a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület elnöke, az emlékház alapítója Móra Ferencet idézte: "a nő addig szép, amíg szeretik". Mint mondta, Tolnay Klári, a magyar színművészet nagyasszonya haláláig szép volt, mert mindig szerették. Szerették a színpadon, becsülték a színpadon kívül is.

Az emlékház vezetője beszámolt arról is, hogy ebben az évben színészóriásokat állítanak a középpontba Mohorán: április végén Őze Lajos-, nyáron Pécsi Sándor-emlékkiállítást rendeznek.

Szeptemberben ünnepli 80. születésnapját Pásztor Erzsi, ebből az alkalomból életmű-kiállítást állítanak össze.

Mindezek mellett idén is megemlékeznek Tolnay Klári születésének évfordulójáról, Mohorán rendezi hagyományos ünnepi koncertjét a balassagyarmati nemzetközi muzsikustábor. Kiállítása lesz emlékházban Egri Kató gobelinművésznek, amelyen szülőfaluja, Hosszúpályi község is bemutatkozik, májusban pedig Szabó Ádám énekes ad koncertet Mohorán.