Víz Világnapja a budapesti fürdőkben március 20-án

Március 20-án a Víz Világnapja alkalmából pezsdítő programok széles választéka várja korosztálytól függetlenül a vendégeket Budapest fürdőiben

A hagyományokhoz híven a történelmi fürdőkben most is ingyenes vezetésekkel fogadják a kíváncsi vendégeket. Akik részt vesznek a látogatás utáni helyszíni „Víz-kvíz” játékban és helyesen válaszolnak, páros fürdőbelépőt nyerhetnek.

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda

Üdítő hangzásvilággal érkezik a Széchenyi fürdőbe a Four Bones Harsonakvartett. A fiatal világjáró művészek a fürdőzőket a jazz és a filmek zenei világába is elkalauzolják. Hétvégi, nem hétköznapi kikapcsolódás három, pörgős koncerten át. Fellépések: 14.30, 16 és 17 órakor.

Idegenvezetés a Széchenyi Fürdőben 12 és 16 órakor. A csoport létszáma max. 20 fő/csoport. A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Nyereményjátékkal egybekötött „Víz-kvíz”: a látogatáson résztvevők páros fürdőbelépőt nyerhetnek, ha helyesen válaszolnak a kérdésekre.

Fókuszban az egészség és a szépségápolás

12.00 - 19.00 óra között kiállító partnereink termékbemutatókkal, kedvezményekkel, felmérésekkel, tanácsadással várják a vendégeket.

AVON - Több mint szépség: illatvarázs, tesztelés, spa kézápolás

AQUAPLAZA – Tiszta technológia, ökológiai megoldások, környezetbarát háztartási eszközök

DR. KELEN - Egészségtudatos termékek, nyereményjáték 

SÚLYFELEJTŐ KLUB - Tudja meg hány éves valójában! -testanalízis, tanácsadás

SZÉCHENYI KERTVENDÉGLŐ - 10% kedvezmény az étterem vendégeinek

Gellért Gyógyfürdő és Uszoda

13 órakor fellép a Presto Kamaregyüttes

Idegenvezetés a Gellért fürdőben 10, 13 és 16 órakor. A csoport létszáma max. 30 fő/csoport. A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

Fürdőzés a táncban: Kortárs táncbemutató szárazföldön és vízben: 15.00-kor az aulában, 16.30-kor a medencetérben

Nyereményjátékkal egybekötött „Víz-kvíz”: a látogatáson résztvevők páros fürdőbelépőt nyerhetnek, ha helyesen válaszolnak a kérdésekre.

Rudas Gyógyfürdő és Uszoda

Idegenvezetés a Rudas Fürdőben 10 és 12 órakor. A csoport létszáma max. 10 fő/csoport. A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyereményjátékkal egybekötött „Víz-kvíz”: a látogatáson résztvevők páros fürdőbelépőt nyerhetnek, ha helyesen válaszolnak a kérdésekre.

Kedvezményes kikapcsolódása a Víz Világnapja alkalmából: 20% engedmény a 30 perces aroma relax és mélytápláló masszírozások árából.

Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda

Carl Oh és Tomanek a pesti éjszaka igazi zenemágusai. Rendszeresen bukkannak fel a legváratlanabb helyeken, ezúttal a Lukácsban. Zenerajongásukat a Víz Világnapja alkalmából is megcsillogtatják: az afro-kubai, latin, karibi és brazil lemezeik legjavát prezentálják.

Gyógyvízkóstolóval egybekötött idegenvezetés a Lukács Fürdőben 11 és 15 órakor. A csoport létszáma max. 20 fő/csoport. A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyereményjátékkal egybekötött „Víz-kvíz”: a látogatáson résztvevők páros fürdőbelépőt nyerhetnek, ha helyesen válaszolnak a kérdésekre.

Király Gyógyfürdő

Fellép Szőke Mirjam a 2011-es esztendő Príma különdíjas művésze, a Miss Bellydance Hungary királynője és a Midnight Diamonds. A hölgyek egy kellemes, különböző stílusú, attraktív műsorral várják a kedves látogatókat.

A hagyományok a táncban nem merülnek ki. A fürdő érdekességeit egy séta során meg is ismerhetik a látogatók. Idegenvezetés a Király fürdőben 14, 16 és 18 órakor, igény szerint angol nyelven is. A csoport létszáma max. 20 fő/csoport. A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyereményjátékkal egybekötött „Víz-kvíz”: a látogatáson résztvevők páros fürdőbelépőt nyerhetnek, ha helyesen válaszolnak a kérdésekre.

Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda

Harmadik alkalommal lesz, immár tradicionálisnak mondható úszóverseny Csillaghegyen. Hat kategóriában mérhetik össze erejüket a versenyző szellemű vendégek:

Gyerek lány: 3-18 évesek

Gyerek fiú: 3-18 évesek

Felnőtt nő: 18-61 évesek

Felnőtt férfi: 18-61 évesek

Senior nő: 62 év felettiek

Senior férfi: 62 év felettiek

Az úszóversenyre jelentkezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy a helyszínen lehet. 

Minden kategória első 3 helyezettje fürdőzéshez köthető nyereményben részesül.

Dagály Gyógyfürdő és Uszoda

Március 20-án a Víz Világnapja alkalmából kedvezményes áron relaxálhatnak a fürdőző vendégek a masszőrök keze alatt. 30%-os engedményt kapnak az aroma relax masszázsok árából.

Dandár Gyógyfürdő

Fellépnek a Roma Classic művészei: 12, 14 és 16 órakor

Izgalmas szeánszok a szauna szerelmeseinek: 13, 15 és 17 órakor

Forrás: budapestgyogyfurdoi.hu