Újranyitásra készül Olaszország: biztonsági távolság a strandokon

A fodrászatok és kozmetikai szalonok megrohamozása várható május 18-ától Olaszországban a két hónapos zárva tartás után, de a vendégek egyesével való kötelező fogadása megnehezíti az újraindulást. Szigorú óvintézkedésekkel nyitják újra a strandokat is, ahol a biztonsági távolságot a tengerben lubickolók között is be kell tartani a tartományok kedden közölt szabályrendszere szerint.

A kormány, az egészségügyi hatóságok és a tartományok megállapodása értelmében a presszókban, kávézókban és éttermekben a pincérek és vendégek között legkevesebb egyméteres, az asztalok között legalább négyméteres távolságot kell biztosítani.

A mintegy félmillió olaszországi bár és étterem megkezdte felkészülését a vendégek hétfőtől újrakezdődő fogadására, az óvintézkedések miatti asztalszám-csökkenés ellensúlyozására az önkormányzatok felfüggesztették a területfoglalási díjak begyűjtését. Amennyiben lehetséges, a presszók és éttermek előtti járda- és útszakaszon is asztalok helyezhetők el, például a parkolásra fenntartott részen, az autók helyére asztalokat állítva fel.

Több helyen ingyenes kóstolóval, "karanténzáró partival" készülnek megünnepelni az újraindulást. A vendéglátók azonban attól tartanak, hogy a vendégek nem fognak rögtön visszatérni a fennmaradó félelem és az anyagi nehézségeik miatt.

A fodrászatok és kozmetikai szalonok megkezdték az üzlethelyiségek fertőtlenítését, friss felmérések szerint az olasz nőknek leginkább ez hiányzott az utóbbi két hónapban. Az előírások szerint a vendégeket egyenként kell fogadni, ezért máris hosszúra nyúltak a várólisták.

A strandokon minden egyes napernyőhöz 12 négyzetméternyi területet kell biztosítani: itt kizárólag azok tartózkodhatnak, akik ezt lefoglalták. Annyi vendég lehet a strandokon, ahány napozóágy egymástól biztonságos távolságban elfér. A homokra leterített törölközőkkel nem lehet többlethelyet foglalni. A vendégek közötti távolság betartását a strand üzemeltetőinek kell felügyelni. Rendszeresen fertőtleníteni kell a mellékhelyiségeket, zuhanyzókat, öltözőket. Nem engedélyezett a csoportosulás, a csoportos sportolás és játék sem. A szabadstrandokat lezárják, és amúgy oda is csak meghatározott létszámban lehet majd bejutni. A biztonsági távolságot a tengerben is be kell tartani.

A Róma és Nápoly között található, eddig egyetlen fertőzöttet sem regisztráló Ponza és Ventotene szigete bejelentette, hogy a látogatókat majd kizárólag előzetes helyfoglalással engedik be, s idén nyáron nem fogadják a reggel érkező, majd már aznap este távozó turistákat. Szardínia szigete korábban közölte, hogy vírustesztet kér a belépéshez.

A tartományok közötti mozgást június elsejétől engedélyezheti a római kormány a nyitást követő első járványadatok függvényében. Az Il Messaggero című napilap úgy értesült, hogy Liguria, Lombardia és Piemonte tartomány továbbra is gócpontnak számít, ahol lassabban ível lefele a járványgörbe, ezért itt lassabban is oldhatnák a szigorításokat.

Május 18-tól újranyitják kapuikat a múzeumok is, köztük a március 9-től zárva tartó Vatikáni Múzeum, amely mintegy 17 millió euró bevételtől esett el. Előzetes helyfoglalással várja ismét a látogatókat, akiknek kötelező lesz a szájmaszk viselete. Ezzel egy időben újranyithat a Szent Péter tér és a Szent Péter-bazilika is.