Montenegró mentené a szezont: mától jöhetnek az oroszok

Nem túlzás azt állítani, hogy siralmasra sikeredett eddig a szezon Montenegróban a turizmusból élők számára, és vannak egy páran ilyenek az országban. Mától beengedik az orosz turistákat korlátozás nélkül.

Már írtunk róla, hogy teljesen pang a szezon Montenegróban, a legutóbbi adatok szerint a turisták 92%-a hiányzik tavalyhoz képest. Sőt, a délebbi régiók még ennél is rosszabbul jártak. A szállások fele már ki sem nyitott, a többi 10-20%-os foglaltsággal próbálja kihozni a szezont, legalább annyira, hogy a költségeit fedezze.

Az két legfontosabb ország, ahonnan a turisták érkeztek, eddig zárva volt. Montenegró hagyományosan a szerbek nagy strandja, de idén Szerbiában nagyon eldurvult a vírushelyzet. Sajnos túl sokat exportáltak belőle Montenegróba is, így nem csoda, hogy onnan továbbra is zárva a határ a turisták előtt.

Oroszország a másik nagyon fontos piac, ahol szintén nagyon rosszak a számok. Ennek ellenére a montenegrói kormány úgy döntött, tekintettel a hazai turizmus helyzetére, hogy mától szabadon érkezhetnek az orosz turisták, az azerbajdzsániakkal együtt. Nem kérnek semmilyen negatív tesztet, és természetesen nem kell karanténba vonulniuk sem.

Segítene még a helyzeten, ha a közeli országok turistái is bejuthatnának Montenegróba, de megnézve Bosznia, Koszovó, Észak-Macedónia vagy Szerbia aktuális számait, kevés vírusszakértő adná áldását ilyen tervre.

Amennyiben Ön ezt a cikket eddig elolvasta, feltételezzünk, hogy nem orosz vagy azeri állampolgár. Ennek ellenére, magyar állampolgárként Ön is szabadon utazhat Montenegróba, de azzal kalkuláljon, hogy visszatérve két hét karantén vár itthon a magyarokra. Ez persze két negatív teszttel kiváltható, amely augusztus eleje óta már fizetős.