Montenegró: nincs koronavírussal fertőzött az országban

A helyi közegészségügyi intézet vezetője vasárnap kijelentette, hogy nincs koronavírussal fertőzött személy az országban.
Budva, Sveti Stefan

Március 17-én, 68 nappal ezelőtt, állapították meg az első montenegrói koronavírusos beteg fertőzöttségét. Tegnap 140 tesztet vizsgáltak meg az országban és nem találtak újabb megbetegedést. Tekintve, hogy a korábbi betegek kigyógyultak, jelenleg egyetlen aktív koronavírusosról sincs tudomása a montenegrói hatóságoknak.

Az elmúlt időszakban 324-en fertőződtek meg koronavírussal Montenegróban, akik közül 315-en meggyógyultak és kilencen életüket vesztették.

A helyi minisztérium szerint Montenegró volt az utolsó európai ország, ahol felütötte fejét a járvány, és Montenegró az első európai ország, ahol már nincs fertőzött beteg.

A helyi közegészségügyi intézet vezetője szerint még nem győzték le a járványt. Továbbra is folytatják a teszteket és be kell tartani az intézkedéseket. Amennyiben június 2-ig nem találnak újabb fertőzöttet, akkor ki lehet jelenteni, hogy véget ért a járvány.

Már most felhívják arra a figyelmet, hogy a járvány vége nem azt jelenti, hogy automatikusan visszatér az élet a régi kerékvágásba, még csak a harc első felén vannak túl. A montenegróiaknak, és az országba érkező turistáknak továbbra is be kell tartaniuk majd bizonyos intézkedéseket.