Hilton-hotel lesz egy régi szállodából Montenegróban

Nem véletlen, hogy megakadt a szeme a közelmúltban a Deutsche Bahn-nal is komoly üzletet kötő katari cégnek Montenegró egyik legszebb partszakaszán. A Pržno-öböl az Adrián ritkaságnak számító finom homokos strandjával, csodálatos kilátással, és az azt övező sziklás partjával eddig is közkedvelt volt a turisták körében. A kellemes partszakaszon eddig egy kétcsillagos szálloda szolgálta a vendégek kényelmét. 

A Hotel Plavi Horizont (magyarul: kék horizont) 1972-ben nyitotta meg a kapuit egy 60 millió jugoszláv dínáros beruházás eredményeként, s akkoriban az Adria legmodernebb és legnagyobb szállodájának számított. A hely hamar népszerű lett, hiszen a lassan mélyülő öbölben a fürdőzök akár 400 méterre is beúszhatnak a tengerben, anélkül hogy a kristálytiszta víz ellepné a fejüket. A bezárásáig a HTP Primorje üzemeltetésében álló Plavi Horizont jó szezonokat tudhatott maga mögött: rendszeresen teltházzal üzemelt, főként a szerb, cseh, orosz és szlovén turisták töltötték itt a szabadságukat.

A Qatari Diar Real Estate Investment Company nevű arab cég két éve, 24 millió euróért vásárolta meg a Plavi Horizontot, hogy a helyébe egy luxuskomplexumot emeljen. Ötcsillagos Hilton-hotel építenek, mellette luxusvillák, különleges éttermek, wellness fürdő, üzletek szolgálják majd a tehetős turisták kényelmét, de a befeketető ígérete szerint a gyerekekre és a sportos vendégekre is gondolnak – jelent meg a helyi sajtóban. A 200 millió eurós beruházás a tervek szerint 2014. szeptemberére készül el. 

Strandolni idén is lehet majd

A régi szálloda dózerolása jelenleg is gőzerővel zajlik, ám a strand a munkálatok alatt és után is látogatható lesz az „egyszerű fürdővendégek” számára. Csak éppen e terület mérete csökken... Miodrag Kankaraš,Tivat polgármestere elmondta, a partszakasz 30 %-a működik a továbbiakban nyilvános strandként.

Aki az idén is itt szeretne strandolni, számoljon azzal, hogy a munkálatok jócskán érintik a szálloda környékét. A montenegrói Vijesti című lap beszámolója szerint fák tucatjait távolítják el az építkezéshez. (A 70-es években, a Plavi Horizont építésekor gazdag növényzetet telepítettek a létesítmény köré: a közvetlenül a szálloda mögött több száz méter hosszúságban húzódó píneaerdőt dús olajfaliget övezi). Az olajfák körül egyébként nagy a titkolózás: a katariak megtiltották a helyi újságíróknak, hogy fotót, vagy videofelvételt készítsenek az olajfák elszállításáról. Az építési munkálatok befejztével egyébként – ígéri a befektető – újratelepítéssel pótolni fogják az olajfákat.