Még 100 millió euró a Porto Montenegro bővítésére

Az Adriatic Marinas további 100 millió eurót fektet be a montenegrói luxuskikötő bővítésére: új lakóépületeket húznak fel, és kibővítik a Porto Montenegro jachtkikötő befogadókapacitását 100 új kikötőhellyel. A magyar származású kanadai nagyvállalkozó, Peter Munk (az Adriatic Marinas tulajdonosa) a fejlesztések kapcsán hangsúlyozta: befektetőként már három éve jelen van Montenegróban.

Mint azt Peter Munk elmondta, teljes bizalma a felől, hogy a beruházás által Montenegró még vonzóbb úti céllá válik a turisták, illetve más befektetők számára is. – A beruházás legfőbb alapja a bizalom, amely nem alaptalan. Ezt szeretném megmutatni az egész világnak – fogalmazott a kanadai iparmágnás, aki nemcsak az új épületek kialakításába, de az infrastruktúra kiépítésébe fektetett be tőkét, de Bijelában létrehoz egy kishajók javításával és kölcsönzésével foglalkozó vállalatot is.
 
Peter Munk egy öreg tengerészeti javító dokkot vásárolt meg néhány éve a montenegrói Tivatban. Az egykori javítóműhely helyére 725 kikötőhelyet, egy ötcsillagos szállodát és több üzletet – egyszóval egy virágzó turisztikai központot álmodott meg 2007-ben, amikor is Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnökkel aláírták a terület tulajdonjogának adásvételéről szóló szerződést. Tivat környéke azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül, és valóban célpontja lett több más befektetőnek is; a kanadai-magyar vállalkozó projektjei azonban még így is a legnagyobb és legjelentősebb beruházásnak számítanak a montenegrói tengerparton.