Nézzen hullócsillagokat a horvát Adrián (is) szerdáról csütörtökre

Magyarországra, így az Adriára is megérkezik szokás szerint a hullócsillagzápor. Néhány tanács, hol legyünk, mikor nézzük és hogyan csináljuk?

Augusztus elején láthatjuk a Perseidák-meteorrajt, a szerencsésebbek óránként akár száz hullócsillagot is láthatnak az augusztus 11-13 közötti csúcsidőszakban.

Horvátországban és máshol is a jelenséget Szent Lőrinc könnyeiként (Suze Sv. Lovre) is emlegetik.

Előzetes számítások szerint a Horvátországban a legjobb időszak várhatóan augusztus 12-ről 13-ra (szerdáról csütörtökre) hajnalban lesz.

Éjszakára tiszta, felhőmentes eget jósolnak a meteorológusok, amely fontos feltétele a látványnak. Körülbelül 0 óra 30-ig tökéletesnek ígérkeznek a körülmények, akkor feljön a Hold és a fénye mellett a kisebb hullócsillagokat már nem lehet észrevenni.

A hullócsillagok megfigyeléséhez nincs szükségünk semmilyen csillagászati segédeszközre, pusztán a szemünkre.

Távcső és egyéb eszközök nem ajánlottak, mert a gyorsan felbukkanó és mozgó hullócsillagokat nehéz lesz velük befogni.

Mindenképpen olyan helyet válasszunk, amely sötétben van, lehetőleg távol a települések világításától, fényszennyezésétől.

Ha megjelenik egy meteor, akkor ne direktbe az elejét, a legfényesebb pontját nézzük, mert akkor a többi meteort nem vesszük észre.

A legjobb módszer matraccal, pléddel kifeküdni az éjszakába és bámulni az eget. Arra készüljünk fel, hogy tartós hullócsillagnézés után a szemeinknek egy kis idő kell, amíg újra hozzászokik az éjszakai körülményekhez.