FacebookTwitterRSS Feed

Eléggé oda lehetett egymásért az a páros, akik úgy esnek egymásnak a tengerpart gyerekstrandján, hogy sem a körülöttük játszadozó kb. harminc gyerek, sem a reklamáló szüleik nem zavarták őket.

A Zadarhoz közeli Novigrad strandja ideális a gyerekek számára. Sekély vízben játszhatnak, könnyű őket felügyelni, de azt még a szülők sem gondolták, hogy olyan látványban lehet részük, amely még kicsit korai nekik.

Harmincas éveikben járó pár gondolta úgy, hogy simán belefér a strandon, ha egymáséi lesznek, és nem fogják őket észrevenni, ha magukra terítenek egy törölközőt.

Tévedtek.

Szerencsére a gyerekeket ez nem zökkentette ki a koruknak megfelelő tevékenységből, de a játszós korszakukból már régóta kinőtt szülőknek gyanús lett a mozgó törölköző. Szóvá is tették, hogy a helyszín kiválasztása nem volt megfelelő, de meggyőzőképességük nehezen ért el eredményt.

Az újság szerint, amely még olvasói képet is közöl, a dühös szülőknek 10 percükbe telt, amíg szétválasztották a párost. Azt nem tudjuk, hogy az intenzív párbeszéd melyik egyetemes nyelven zajlott, de a szülők azt gondolják, hogy külföldi turisták lehettek, hiszen ezen a kis településen mindenki ismer mindenkit.