Nagyon levitték a koronavírus teszt árát Horvátországban!

Az eddigi 1506 kuna (kb. 71 ezer forint) helyett a jövőben 501, illetve 698 kunáért (kb. 24 ezer, illetve kb. 33 ezer forint) lehet majd koronavírus tesztet végeztetni Horvátországban.

Horvátországban továbbra is ingyenes koronavírus teszt azok számára, akiket a körzeti orvos, illetve a szakemberek utalnak be tesztelésre. Mivel ez csak alapos gyanú esetén végzik el, így akik eddig szerették volna tudni, hogy megfertőződtek-e, azoknak a privát intézetek jóval drágább tesztjeit kellett választani.

A horvát társadalombiztosító jövő héttől támogatja a saját kérésre elvégzett koronavírus tesztek árát a magánintézetekben is. Fontos tudni, hogy nem a jelenleg sokak által legmegbízhatóbbnak tartott PCR tesztekről beszélünk, hanem az antigén tesztekről.

Az antigén teszteknél a mintavétel az orr-vagy szájgaratüregből történik, a vizsgálat ideje kb. 15 perc. 501 kunába kerül az a teszt, amely azt vizsgálja, hogy a koronavírusra jellemző antigének közül kettő kimutatható-e.

Krunoslav Capak, a Horvát Közegészségügyi Intézet vezetője szerint akkor pozitív a teszt, ha legalább két koronavírusra jellemző antigént találnak, bár még akkor sem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy Covid-19 esettel állunk szembe.

Biztosabb eredményt lehet elérni, ha egy harmadik antigénre is tesztelik az egyént, ennek a költsége 698 kuna - írja a horvát közszolgálati média.

Az antigén tesztek, jelenlegi felfogás szerint, kimutatják, hogy valaki fertőzött, de negatív eredmény esetén ajánlott még egy PCR teszt elvégzése is a biztonság kedvéért.

Az antigén tesztekkel sokkal hamarabb lehet (pozitív) eredményeket kimutatni, alkalmas a betegek gyors tesztelésére és utána elkülönítésére, ezért használják a járványügyi hatóságok.

A magyar turisták szempontból jelenleg túl sok előnye nincs, hiszen, amennyiben Horvátország jelenlegi zöld besorolása leromlana, a hazatérő magyar turisták esetében a magyar hatóságok nem fogadnák el az antigén negatív tesztet. Az itthoni karantént sárga vagy vörös országból hazautazva csak negatív PCR teszttel lehet megúszni.