Mi ez a vörös, sárga és zöld koronavírusos ország kategorizálás?

Sokan valószínűleg ma hallottak róla először, amikor a magyar kormány is bejelentette, hogy veszélyességük alapján kategóriákba sorolja az országokat.
Az európai országok besorolása Magyarországon a koronavírus-járvány súlyossága szempontjából

Több ország is ezt a gyakorlatot követi már hosszú idő óta, szerdától mi is ezt az utat követjük.

A koronavírus elleni küzdelem sikere három pilléren nyugszik.

  1. minden országban van egy szakértői csapat (orvosok, víruskutatók, matematikusok, egyéb szakértők), akik folyamatosan figyelik a helyzetet és javaslatokat tesznek a döntéshozóknak
  2. a döntéshozók, akik meghallhatják a szakértők véleményét és meghozzák az intézkedéseket. Ezek legtöbbször a kormányok, akik a szakértők keményebb javaslatait általában felpuhítják, mivel nem csak orvosi szempontokat kell figyelembe venni. Így gazdasági, illetve politikai szempontokat is mérlegelve döntenek a szakértők javaslataitól.
  3. a lakosság, vagyis akiknek ezeket az intézkedéseket be kell tartaniuk. Hiába kötelező a maszk vagy a távolságtartás, ha ez nem valósul meg a gyakorlatban

A legfontosabb, hogy mind a három csoport megfelelően tegye a dolgát, különben kevés az esély a vírussal szemben.

A szakértők most is letették javaslataikat, hogy melyik országok milyen kategóriába tartozzanak. A vörös országokat jelölték veszélyesnek, ahonnan könnyen be lehet hozni a vírust. A zöldet biztonságosnak, ahol kevés az esély a vírus behurcolására. A sárga, ahogy a jelzőlámpákon is, a köztes állapot.

Szempontok?

Az elmondható, hogy ahány ország, annyi szempont, legtöbbször csak a színek egyeznek, de a mögöttük lévő intézkedések se mindig.

A legtöbb ország lefektetett elveket, hogy mi alapján történik a besorolás. Legtöbbször azt nézik, hogy 100 ezer lakosra, hány aktív beteg jut. Ez is eltérő, van ahol az elmúlt hét, ahol az elmúlt 14 nap számait nézik. Van, ahol 40 eset kell a vörös kategóriához, van ahol más ez a szám.

Ez a szám többször nem elég, mást is néznek. Mennyi tesztet végez az ország, milyen szigorító intézkedések vannak érvényben, mennyire fogad veszélyes zónától érkező külföldieket stb.

Ha még ez sem lenne elég, akkor még mindig ott a szubjektív, vagy akár politikai döntés is, amely felülírhatja a matematikailag kijött eredményeket.

Szóval, játéknak jó ez a besorolás, következetességet ne várjunk, pl. Horvátország nálunk zöld, a szlovénoknál sárga. A norvégoknak szinte mindenki zöld Európában, de Horvátország és Magyarország tiltottan vörös, mint pl. Svédország. És még hosszasan lehetne sorolni.

A lényeg

Egy dologban nagyon fontosak a kategóriák. Bárhogy is jön ki a besorolás, eszerint érvényesek a szigorítások. Tehát, ne a logikát keressük, hanem alkalmazkodjunk a szabályokhoz.

A jelenlegi besorolásokat (melyik ország milyen színű), amelyeket Magyarország alkalmaz a Magyar Közlönyben lehet megnézni.