Már tavaly szeptember óta építeni kellene, de még most sincs bankgarancia.
Szinte a tender megjelenésétől követjük a montenegrói autópálya sorsát, amely egyelőre távolról sem sikertörténet. Montenegró azon kevés európai országok közé tartozik, amely nem rendelkezik autópályával. A tervek azonban már régen elkészültek egy egész országot átszelő autópályára a tengerparti Bar és a szerb határhoz közeli Boljare között.
A két település között majdnem 170 kilométeres szakasz komoly kihívást jelentene minden építőnek, hiszen a hegyes-völgyes Montenegrón keresztül vezető autópályára 42 alagutat és 92 hidat vagy viaduktot terveztek. Az első, 64 kilométeres szakasz megépítésére 2008 nyarán nemzetközi pályázatot írtak ki. Az előminősítésre még magyarok is jelentkeztek, de a végén csak négyen pályáztak. 2009 márciusában hamar kiszórták a két osztrák pályázót (Strabag és Porr), így igazából csak ketten maradtak versenyben, egy horvát vállalat és egy görög-izraeli konzorcium.
A kedvezőbb ár a horvátok mellett döntött, akik határidőre nem tudták beszerezni a szükséges bankgaranciákat. A montenegróiak majdnem egy évig várták a garanciákat a horvátoktól, majd 2010 márciusában a második helyezet, de jóval drágább ajánlatot benyújtó izraeli-görög konzorciumhoz fordultak. Hosszú tárgyalások vezettek a megállapodáshoz, a görögök kissé engedtek az árból, a montenegróiak pedig finomítottak az elvárásokon, de a banki garanciákhoz ragaszkodtak. A görögöknek többszöri halasztás után sem sikerült benyújtani a garanciákat a tavalyi év végéig. Így a szerződés szerinti időpontban, 2010 szeptemberében nem kezdődtek meg a munkálatok, így értelemszerűen a 2014-es határidő sem tartható.
A montenegrói állam tárgyalásokat kezdett a kínaiakkal az építkezés megkezdésére, közben a korábban már érdeklődő horvátok is újra bekapcsolódtak a tárgyalásokba. A kiválasztott kínai cégeknek sem sikerült időre benyújtani ajánlatukat bankgaranciával együtt. A kormány meghosszabbította a határidőt, március végéig várja az ajánlatokat, a hírek szerint akár újabb kínai cégek is szóba jöhetnek.
Lassan három év telik el a pályázat kiírása óta, de még nem nagyon látni, hogy ki, mikor és mikorra fogja megépíteni az első kilométer montenegrói autópályát. Szerencsére közben, ha nem is öles léptekkel, de az útépítések, és az útfelújítások folytatódnak Montenegróban.



