NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

cs20120524

Utolsó frissítés10:33:50

Back Tengerpart Montenegró Montenegró tárgyal a fapados légitársaságokkal

Montenegró tárgyal a fapados légitársaságokkal

  • PDF

A montenegrói kormány különbizottságot hozott létre a fapados légitársaságok meggyőzésére.

Budvára is olcsóbb lesz Nyugat-Európából fapadossalA turizmusban érdekelt montenegrói minisztériumok, az állami tulajdonú repülőtéri üzemeltető cég, és a nemzeti turisztikai hivatal képviselőiből áll az a különbizottság, amely a héten találkozott a vezető európai fapados légitársaságok vezetőivel. A megbeszéléseken részt vettek a Ryanair, a Wizzair és az easyJet menedzserei.

A felek abban egyetértettek, hogy az idő sürget, de a légitársaságok a lehető legrövidebb időn belül elkészítik piactanulmányukat, megfogalmazzák azokat a feltételeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy akár már az idei szezonban megkezdődjenek a menetrendszerinti járatok. A minisztérium illetékese szerint az első járatok remélhetőleg már az idén beindulnak, jövőre pedig növekedhet a Montenegróba közlekedő fapadosok száma.  

Montenegró tárgyal a fapados légitársaságokkal