Magyar befektetőket is érdekli Montenegró leghosszabb strandja az Adriai-tenger partján.
A héten megbeszéléseket folytatott egymással Predrag Sekulić, a montenegrói turisztikai miniszter valamint Császár Tibor, hazánk montenegrói nagykövete. A megbeszélésen szóba került Magyarország aktívabb szerepe a montenegrói turizmusban. A nagykövet szerint lenne magyar érdeklődő befektető az Ulcinj mellett található Velika Plaža strand fejlesztése iránt.

Velika Plaža, a maga 13 kilométeres partszakaszával Montenegró leghosszabb strandjának számít. Homokos partja és a körülötte elterülő természetei környezet még jobban felértékeli az amúgy is csodás partszakaszt. A montenegrói kormány már évek óta sikertelenül próbálja a partszakasz idegenforgalmi fejlesztéseit megvalósítani. A korábban kiírt nemzetközi pályázatok eddig mind eredménytelenek voltak. A jövőbeli befektetőnek és fejlesztőnek a természeti értékek teljes megőrzésével kellene egy turisztikai paradicsomot létrehoznia.
Velika Plaža mellett szó esett arról, hogy a magyarok hogyan jöhetnének nagyobb számban Montenegróba. Felmerült közvetlen fapados járatok üzemeltetésének támogatása a két ország között, valamint a magyarok részére kedvező árú utazási ajánlatok kialakítása hétvégékre és főszezonon kívül.



