NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

cs20120524

Utolsó frissítés10:33:50

Back Tengerpart Montenegró Lassan alakul a montenegrói autópálya sorsa

Lassan alakul a montenegrói autópálya sorsa

  • PDF

Március óta már a negyedik ajánlatot tanulmányozza a montenegrói minisztérium.

Egy ideig még autópálya nélkül ...Még március elején azon tűnődtünk, hogy mi lesz a montenegrói autópálya sorsa. Nos, a dolgok azóta sem változtak túl sokat, továbbra sincs senki, aki meg tudná mondani, hogy mikorra készül el az első kilométernyi montenegrói autópálya.

A montenegrói kormány is elismeri, hogy késve kezdett bele az ország számára kiemelt fontosságú autópálya megépítésébe, de az elvesztegetett évek után még mindig rövidnek tűnik az a pár hónap, amióta húzódnak a tárgyalások a görög-izraeli konzorciummal, amely a legújabb jelölt a feladat elvégzésére.

Montenegró nagy vágya, hogy autópálya vezessen a szerb határtól a montenegrói tengerpartig, amely hatalmas lökést adhatna a turizmusnak. Az autópálya megépítésére pályázatot írtak ki, amelyet egy horvát konzorcium nyert, azonban határidőre nem tudták bemutatni a szükséges bankgaranciákat, így jöhetett a másik állva maradt pályázó, a görög-izraeli konzorcium. A dolog szépséghibája, hogy a horvátok 2,8 milliárd euróért építették volna meg a 188 kilométeres szakaszt, míg a görögök ezért 3,9 milliárdot kérnek.

A montenegrói kormány már a tárgyalások elején nyilvánvalóvá tette, hogy nincs ennyi pénze a munkálatokra, így kedvezőbb ajánlatot várt az Aktor cégtől. Március közepe óta csak tárgyalnak, de az álláspontok még mindig elég messze esnek egymástól. Április közepén a hármas megbeszélésre került sor a montenegrói kormány, a görögök és a munkálatokat finanszírozó Európai Unió bankjai között. Az Unió szkeptikus a tervekkel kapcsolatban, főleg azért mert a montenegróiak nem egyeztettek a szerbekkel, akik nem vállalták, hogy a határtól tovább építik az autópályát Belgrádig. Az uniós felfogás inkább a főbb európai közlekedőfolyosók kiépítését támogatja, a montenegrói autópálya pedig belgrádi csatlakozás nélkül nem illik bele ebbe a képbe.

Közben a montenegróiak és a görögök is gyűrik egymást a tárgyalásokon. A görögök a héten terjesztették be a negyedik módosított javaslatukat. A korábbi háromhoz hasonlóan ebben is arról van szó, hogyan lehet a vállalási díjat csökkenteni, és ezzel párhuzamosan milyen eredetileg betervezett munkák vagy építészeti megoldások maradnak ki a költségcsökkentés miatt. Az új ajánlat már „csak” 1,6 milliárdról szól, ezen felül a montenegrói államkasszának is kevesebbet kellene hozzátennie saját erőből. Természetesen ez az ajánlat már messze nem az eredeti tervekre vonatkozik.

A görögök fokozatos kompromisszumkészségének több oka is lehet. A múlt héten vesztették el az utóbbi idők legnagyobb romániai beruházására írt pályázatot, a Brassó melletti 55 kilométeres autópálya-szakasz megépítését. Közben olyan hírek is kiszivárogtak, hogy a montenegróiak puhatolózó tárgyalásokat kezdtek az osztrákokkal is. A görögök negyedik ajánlata még annyira friss, hogy a montenegrói kormány még nem döntött róla. A kormány képviselője tegnap csak annyit mondott, hogy kedvezőbb a korábbiaknál. 

Lassan alakul a montenegrói autópálya sorsa