NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

cs20120524

Utolsó frissítés10:33:50

Back Tengerpart Montenegró Húsz százalékkal lesz olcsóbb a montenegrói magyar szálloda

Húsz százalékkal lesz olcsóbb a montenegrói magyar szálloda

  • PDF

A tavalyi évhez képest jelentősen csökkenek az árak idén főszezonban.

A magyar szálloda Herceg NovibanMontenegró legnagyobb magyar kézben lévő szállodájában jóval olcsóbban lehet eltölteni idén a főszezont. Montenegrói napilapok szerint, a tavalyi árakhoz képest körülbelül 20 százalékkal csökkenek az árak. Egy kétágyas szoba félpanzióval júliusban és augusztusban 78 euróba kerül majd, előszezonban ezért 65 eurót, utószezonban pedig 51 eurót kérnek majd.

A Herceg Noviban található Hunguest Hotel Sun Resort szálloda tavaly főleg Svédországból fogadott vendégeket, akik az összes vendég majdnem felét (45%) tették ki. A magyarok aránya a 20 százalékot érte el. Amint erről korábban már beszámoltunk, a szálloda tavaly október óta zárva tart, csak néha-néha nyitott ki, ha konferenciavendégeket vagy sportolókat fogadtak. A szálloda hamarosan, március közepén nyit ki újra. 
 

Húsz százalékkal lesz olcsóbb a montenegrói magyar szálloda