A horvátok visszaléptek, a görögök túl drágának tűnnek.
Komoly fejtörést okoz a montenegróiaknak a régóta tervezett, az egész országot átszelő, és már tényleg régóta esedékes autópályájuk megépítése. Pontosan egy évvel ezelőtt, 2009 márciusában járt le az autópálya tender határideje, amelyre akkor négyen pályáztak. A montenegróiak hamar kiszórták a két osztrák pályázót (Strabag és Porr), így igazából csak ketten maradtak versenyben, egy horvát vállalat és egy görög-izraeli konzorcium.
A pályázatot a jóval olcsóbb árnak köszönhetően a horvátok nyerték, akik 2,77 milliárd euróért építették volna meg a 188 kilométeres autópályát. A montenegrói minisztérium múlt hét csütörtökön a horvátokat kizárta a pályázatból, mivel a beígért pénzügyi garanciákat a kitűzött határidőig nem tudták bemutatni. Ezek után a montenegróiak kénytelenek a másodiknak rangsorolt görög-izraeli konzorciummal, Aktor/HCH, tárgyalásokat folytatni az építkezések megkezdéséről.
A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a görögök jóval drágább, 3,9 milliárd eurós ajánlatot nyújtottak be tavaly. Ez az összeg jóval magasabb annál, amelyet a montenegróiak autópályára költenének. Mindenesetre a héten elkezdődnek a tárgyalások a montenegrói minisztérium és a görögök között, a négyhetesre tervezett tárgyalássorozatnak igazából csak egyetlen kérdése van, mennyit hajlandóak a görögök engedni korábbi ajánlatukból.
A görögök inkább a hitelező bankok jóindulatában bíznak, vagy úgy is mondhatjuk, hogy árcsökkentés helyett, inkább a bankok aktívabb közreműködését forszírozzák. Szerintük akár azonnal kezdődhetnének a munkálatok, ha a nagy nemzetközi hitelintézetek rábólintanának a projektre. Amennyiben a görögök álláspontja nem változik, akkor a montenegrói autópálya sorsa a nemzetközi pénzintézetek döntésén múlik.



