NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120207

Utolsó frissítés12:49:48

Back Tengerpart Montenegró Sikeres évet zárt tavaly a kotori kikötő

Sikeres évet zárt tavaly a kotori kikötő

  • PDF

Kiemelkedően sikeres év volt a 2009-es a kotori kikötő számára.

Kotor kikötője felülnézetből (Kép: panoramio.com)

A tavalyi évben 261 hajó (vagyis harminchárommal több, mint 2008-ban) érkezett meg Kotor kikötőjébe, fedélzetükön 50 ezer utassal. A feltételezések szerint idén pedig még ennél is nagyobb forgalom várható a montenegrói kikötőben: a hajók száma elérheti majd a 300-at.

Új hajóstársaságokként a Crystal Serenity és a Carnival is megjelenik Kotorban, ahol a Costa Crociere and P & O Cruises hajói továbbra is megfordulnak majd. 2011-ben tovább bővül a kotori kikötő partnereinek névsora: a híres Holland America Line társaság is megjelenik a montenegrói vizeken. Kotorba egyébként e hónap elején hajózott be az első tengerentúli luxusjacht: a Mona Liza a tivati Porto Montenegro kikötőben tölti a telet.

A tavalyi év egyébként nemcsak a kikötőnek volt eredményes. A montenegrói tengerparti várost nem érintette meg a gazdasági válság: visszaesés helyett javultak a turisztikai mutatók. 

Sikeres évet zárt tavaly a kotori kikötő