Bíztatóak az utószezoni foglalások, amelyek talán feledtetik az első félév kevésbé jó eredményeit.
A turisztikai szezon a kitűzött célja felé tart Montenegróban. A gazdasági válság ellenére az idegenforgalmi szektorban a vendégéjszakák és a tuirstaérkezések tekintetében, illetve a bevételeket illetően; körülbelül olyan eredményekre számítanak, mint a tavalyi, rekordnak számító évben. A szállodák és magánszállások foglaltságai alapján a szeptember-októberi utószezon jónak ígérkezik az Adria déli részén, így talán az idián nyár kompenzálhatja Montenegró gyenge első félévét.
Az Idengenforgalmi Minisztérium és a Nemzeti Turisztikai Szervezet elégedett. Augusztus 20-án bejelentették: 380-400 ezer regisztrált vendég pihen az országban, és a foglalások alapján augusztus végére megérkezik az idei év milliomodik turistája is.
Podgorica, Budva, Herceg Novi és Ulčinj voltak a legnépszerűbb tengerparti desztinációk az idei nyáron Montenegróban; Barban, Kotorban és Tivatban viszont kevesebb turista fordult meg az elmúlt hónapokban – számolt be a tapasztalatokról a tárcavezető, aki hozzátette: már most világosan látszik, hogy az utószezon is szép sikereket hoz majd Montenegrónak. – Úgy reméljük, hogy legalább olyan eredményeket könyvelhetünk majd el a foglaltság és bevételek tekintetében, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy augusztus végére elérhetjük a tervezett fél millió eurós bevételt – mondta a miniszter. Tavaly 540 millió eurót hozott a turizmus az adriai országnak. Az árakat egyébként szinte mindenütt mérsékelték az idén.
Számos előrelépés is az idei szezonhoz kötődik a fekete hegyek országában. Így a tengeri és a közúti közlekedést biztonságosabbá tették, a vízkészletek is elegendőnek bizonyultak az összes üdülőközpontban, és várhatóan a végére érnek a regionális vízelláltó rendszer kiépítésének. – Így már nem kell többé esőért imádkoznunk, hogy kitartsanak a készleteink – mondta Predrag Nenezić, Montenegró idegenforgalmi minisztere.
A turisztikai tárca elégedett a montenegrói hegyek külföldi turistaforgalmával, ahol a szezon idén „jobb. mint valaha”. – Augusztus közepén az elmúlt 15 év legmagasabb foglaltsági rátáját produkáltuk, ami arra ösztönöz, hogy jobb szálláslehetőségeket teremtsünk a turistáknak a hegyekben is – hangsúlyozta Nenezić, aki azt is kiemelte: Montenegró az idei év egyik legjobb úti célja a régióban.
A főszezon tetőzése augusztus harmadik hetéig tartott Montenegróban, ahol – az azt megelőző hetekhez képest – 1-4 százalékkal nőtt a forgalom a reptereken és a határátkelőknél.



