Három horvát cég építi az új autópályát Montenegróban, mely Bar és Boljare városát köti majd össze.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Montenegró történetének legnagyobb beruházását jelenti az országot átszelő autópálya megépítése.
A Bar és Boljare közötti, 188 kilométer hosszú autópálya megépítésére egy horvát konzorcium tette a nyertes ajánlatot a spliti székhelyű társaság, a Konstruktor inženjering d.d. vezetésével. A konzorcium további két tagja a Tehnika d.d., illetve az IGH d.d. építkezési vállalat. (A Konstruktor az M6-os autópálya építési munkálataiban is részt vesz völgyhidak kivitelezőjeként.)
A horvát konzorcium fő vetélytársai az osztrák Strabag, valamint a görög Aktor, Israeli Housing & Construction holding voltak. Az ismert európai cégek mellett egyébként a magyar Arcadom és Vegyépszer csoport is indult a tender előminősítési fázisában.
Az IGH igazgatója, Jure Radić elmondta: a munkálatok akár tíz évig is eltarthatnak majd, ugyanis egy rendkívül bonyolult, 42 alagúttal, 92 híddal vagy viadukttal tűzdelt sztráda-projektről van szó. A beruházás összköltsége 2,94 milliárd euró.
A montenegrói Közlekedési Minisztérium közben bejelentette, hogy az autópálya építési munkái hat hónapon belül megkezdődhetnek.
A horvát konzorcium a koncessziós szerződés értelmében az átadást követően 30 évig üzemelteti majd a montenegrói autópályát.








Nyárilap - Utazási hírportál