Az adriatica.net szerint legrosszabb esetben akár 30 százalékkal kevesebb külföldi jöhet az idén.
Gazdasági válsággal terhelt szezon elé néz a horvát turizmus az idei nyáron. A szakemberek azt találgatják, hogy mennyivel csökkenhet idén az országba érkező külföldiek száma. A legnagyobb horvát idegenforgalmi vállalkozás, az adriatica.net borúlátó becslése szerint akár 30 százalékkal is csökkenhet a külföldi vendégek száma, amely maga lenne a katasztrófa az idegenforgalomból élők szerint.
A borúlátó várakozásokat nem osztja a Horvát Utazási Irodák Szövetségének elnöke. Szerinte még túl korai előrejelzéseket készíteni, hiszen az előzetes foglalások csak most kezdenek beérkezni, és legalább áprilisig várni kell, hogy megbízható előrejelzést lehessen adni az előttünk álló szezonról. Szerinte, ha csak öt százalékkal csökkenne a külföldiek száma, az már maga lenne a csoda ebben a helyzetben. Ezzel az eredménnyel valószínűleg mindenki elégedett lenne. A kieső külföldiek vendégéjszakáit valamelyest lehetne pótolni a hazai turisták mozgósításával.
Ha tizenöt százalékos lesz a csökkenés, akkor nehéz helyzetbe fog kerülni a horvát idegenforgalom, amely tavaly hétmilliárd eurós bevételt könyvelhetett el. Tizenöt százaléknál nagyobb csökkenés már valóságos katasztrófa lenne a helyi idegenforgalomnak. Az adriatica.net szerint ez akkor következhet be, ha az idén is magas lesz az üzemanyagok ára, hiszen a legtöbb külföldi autóval érkezik a horvát tengerpartokhoz.
Előzetes becslések szerint a nyugat-európai turisták számának visszaesése várható, míg a kelet-európaiak száma akár növekedhet is. A legfontosabb volt szocialista ország továbbra is Csehország, de az idén külön hangsúly fektetnek a lengyel turistákra, akiknek a száma tavaly jelentősen nőtt. Magyarország a közepesen fontos országok közé tartozik, tavaly két százalékkal csökkent a magyar vendégek száma a horvát tengerparton.



