NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

cs20120524

Utolsó frissítés10:33:50

Back Tengerpart Horvátország Skandináv TUI kivette Horvátországot a katalógusából

Skandináv TUI kivette Horvátországot a katalógusából

  • PDF

Észak-Európa második legnagyobb utazásszervezője nem küld 2009-ben vendégeket Horvátországba.

Rovinj, már Isztria sem szerepel a kínálatbanA TUI NORDIC a tavalyi évben 12 000 vendéget utaztatott Horvátországba charterjáratain keresztül. Teljes döbbenettel fogadták a horvát idegenforgalmi szakemberek, hogy az észak-európai utazásszervező az idei évben egyáltalán nem küld vendégeket Horvátországba. 

A leépítés folyamatosnak tekinthető, hiszen két évvel ezelőtt a dubrovniki járatot, tavaly pedig a Splitbe közlekedő járatot törölték. Tavaly már csak az Isztria-félszigetre küldtek vendégeket. Az idei évre azonban már Isztria sem szerepel a kínálatban, hiszen a balti országokkal együtt Horvátország is kikerült az összes katalógusukból.

A TUI szerint a döntés hátterében az áll, hogy az árak 2009-re 12 százalékkal emelkedtek, amelyet nem tudnak áthárítani az utasokra, különösen annak tekintetében, hogy a norvég korona az utóbbi időben 25 százalékot veszett az értékéből az euróval szemben. A TUI a trieszti charterjáratát szünteti meg, ahonnan továbbszállították az utasokat Isztriára, Szlovéniába, vagy Olaszország más tájaira.

Horvát idegenforgalmi szakemberek attól tartanak, hogy a TUI döntése akár egy nagyon kellemetlen folyamatot is elindíthat, és más, jelentős számú vendéget küldő utazásszervezők is úgy dönthetnek, hogy követik az északiak példáját. Szakemberek szerint tavaly, amikor a spliti járat megszűnt, akkor a környék körülbelül 50 eurós veszteséget szenvedett az elmaradt turisták miatt. Szakemberek szerint az egyszer elveszített pozíciókat nagyon nehéz lesz a későbbiekben visszaszerezni.

A szállodák egyelőre nem tervezik az áraik csökkentését, inkább kisebb kedvezményeket adnak azoknak, akik már korábban lefoglalják szobáikat. Valószínűleg az árak csak akkor csökkenek, ha tényleg rosszabbodik a helyzet a tavasz elejére, és jelentősen elmaradnak az előzetes foglalások.
 

Skandináv TUI kivette Horvátországot a katalógusából