Az autópályák bírták az erős forgalmat, csak néhány baleset okozott fennakadást.
A szerencsés horvátok akár tíznapos nyaralást is kezdhettek péntektől, hiszen Horvátországban a jövő héten három nemzeti ünnep is lesz, amelyből kettő hétköznapra esik, és munkaszüneti napnak számít. A horvátok, a tavalyi évhez hasonlóan az idén is több hullámban közelítik meg a tengerpartot, a leggyorsabbak már pénteken elindultak, és a jövő hétig folyamatosan indulnak majd a többiek is.
A szombat hagyományosan a legzsúfoltabb forgalmat hozza a tengerpart irányába, de a mai napon, ugyan erős forgalomban, de jól lehetett haladni. Kisebb torlódások egy-két építkezés vagy felújítás környékén alakultak ki. A kora reggeli roham simán, komolyabb dugók nélkül elhagyta Zágrábot a tenger felé.
Nem sokkal dél előtt baleset történt a hírhedt Zágrábi Lucko fizetőkapuk után, Karlovac irányába, itt egy rövid időre tíz kilométer hosszan torlódott a sor. A sérült autókat eltávolították a forgalom útjából, és hamarosan normalizálódott a helyzet. Az isztriai szlovén-horvát határátkelőkön kellett 2-3 kilométeres sorban állniuk a határátlépőknek, de ez még nagyon enyhének mondható a főszezonban várható 10-20 kilométeres sorokhoz képest.
A munkaszüneti napok miatt a horvátok fokozatosan érkeznek majd a tengerpartra a következő héten, szombaton már a külföldiek is csatlakoznak hozzájuk, és valószínűleg a maihoz hasonló körülmények között lehet majd eljutni a tengerhez. Ezzel szemben, vasárnap délután szinte mindenki egyszerre indul majd el hazafelé, így jövő vasárnap este erős forgalomra és dugókra is lehet majd számítani.



