Tavaly majdnem 8 százalékkal nőtt a turisták VISA kártyás fizetése.
Az egyik legnagyobb bankkártya logó, a VISA, ismertette a 2010-es év horvátországi adatait. Ezek szerint a turisták 2010-ben 829 millió dollárnyi összegben vásároltak kártyájukkal horvát fizetőhelyeken, amely 7,5 %-os emelkedést mutat 2009-hez képest.
Ha az országonkénti listát nézzük, akkor anyagi szempontból továbbra is a német vendégek a horvát vendégfogadók álma, hiszem ők költötték a legtöbbet, körülbelül 81 millió dollárt tavaly. Létszámban még kevesebben vannak, de bőkezűbbek a britek, akik majdnem 79 millió dollárt hagytak a horvátoknál tavaly. Az olaszok lecsúsztak a harmadik helyre, mivel tavaly „csak” 76 millió dollár értékben engedték lehúzni VISA kártyájukat.
Azt már régóta tudjuk, hogy Horvátország elég nagy bajban lenne a külföldi turisták nélkül, ezt a legforgalmasabb idegenforgalmi hónap, az augusztus is mutatja, ekkor 230 millió dollár költöttek a VISA kártyás turisták, vagyis az éves forgalomnak több mint a negyedét ekkor „húzták le”.
Hogy mire használják a kártyát legtöbbször? Természetesen, aki tudja, ezzel fizeti a szállást, 146 millió dollárt kártyás forgalmat hoztak össze a szállásadók, amely az összes kifizetés 6,3 %-a. Sokan már a horvát boltokban is használják, itt 55 milliós forgalom keletkezett. Pékségekben, borszaküzletekben, vagy ajándékboltokban 14 százalékkal emelkedett a kártyás fizetések összege.
Mi magyarok is valószínűleg tettünk azért, hogy emelkedett a bevásárlóközpontok és a benzinkutak kártyás forgalma. Ezeken a helyeken (is) jobban megéri kártyával fizetni, így a benzinkutaknál 13%-al, a boltokban 5%-al emelkedett a kártyás fizetések összege.
A VISA képviselője szerint, a számok jobbak is lehetnének, ha Horvátországban több helyen lehetne kártyával fizetni, de állítólag a régió országaival összehasonlítva még jónak mondható a helyzet. A Horvát Idegenforgalmi Közösség képviselője szerint egy turizmusra alapozó ország nem lehet azzal elégedett, hogy a turisták főleg szállásra és étkezésre költenek. Többet kellene költeniük kulturális és egyéb szórakoztató programokra.



