NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

cs20120524

Utolsó frissítés10:33:50

Back Tengerpart Horvátország Dalmácia negyven legjobb vendéglője

Dalmácia negyven legjobb vendéglője

  • PDF

Egy 300 főből álló zsűri megszavazta Dalmácia negyven legjobb vendéglőjét.

Az április végén megrendezett Dalmát Borkiállítás alkalmával hírdették ki Dalmácia legjobb vendéglőinek listáját. A zsűri vendéglősökből, szakácsokból, borászokból és gasztronómiáról író újságírókból állt. Körülbelül 150 vendéglő értékelése alapján alakult ki a legjobb negyven mezőnye. A listát a Vis szigetén található Pojoda vendéglő vezeti, amelynek tulajdonosa természetesen rendkívül boldog volt az eredményhirdetés után. 

Az első helyezett vendéglőben kilenc állandó alkalmazott dolgozik, főszezonban ennél valamivel több. Körülbelül 40 féle ételt kínálnak vendégeiknek, akik szinte a világ minden részéről érkeznek. Az étterem vezetője szerint az összes ételük kizárólag helyi alapanyagokból készül, és szerinte itt található az adriai térség legszínesebb ételválasztéka.

Ízelítő az első helyezett vendéglő kínálatából

A lista érdekessége, hogy néhány kivétellel (pl. Trogir) az összes ismertebb dalmát üdülőhely képviselteti magát egy vendéglővel. A listán előkelő helyen szerepel  Vis szigete (5 étterem) és Dubrovnik (4 étterem), de Zadar, Split, Makarska vagy Hvar is több megválasztott étteremmel büszkélkedhet.

A Dalmát Borkiállítás negyven legjobb dalmát vendéglőjének listája:

1. Pojoda, Kut, Vis
2. Nautika, Dubrovnik
3. Gil’s, Dubrovnik
4. Kapetanova kuća, Ston
5. Foša, Zadar
6. Pelegrini, Šibenik
7. Nikola, Stobreč
8. Boškinac, Pag
9. Cantinetta, Skradin
10. Kod Marka, Šipanska luka
11. Noštromo, Split
12. Jež, Makarska
13. Niko, Zadar
14. Opat, Kornati
15. Proto, Dubrovnik
16. Galija, Cavtat
17. Konoba Pece, Vinjerac
18. Tic-tac, Murter
19. Konoba Hvaranin, Split
20. Kadena, Split
21. Gariful, Hvar
22. Konoba Bako, Komiža, Vis
23. Palmižana Meneghello, Hvar
24. Ivo, Makarska
25. Leut, Cavtat
26. LD Terrace (Lešić Dimitri Palace), Korčula
27. Arkada, Podstrana
28. Antonio-Patak, Ždrilica, Hvar
29. Orsan Gverović, Mali Zaton
30. Kornat, Zadar
31. Boban, Split
32. Me&Mrs Jones, Jelsa
33. Fabro, Murter
34. Senko, Komiža, Vis
35. Konoba Feral, Brela
36. Konoba Jastožera, Komiža, Vis
37. Val, Vis, Vis
38. Bota, Mali Ston
39. Konoba Luviji, Hvar
40. Mimoza, Dubrovnik

Dalmácia negyven legjobb vendéglője