Negyven év után megszűnik a turistákat is vonzó különlegesség, az országutat keresztező kifutópálya.
Horvátország egymás után zárja le az uniós csatlakozáshoz szükséges tárgyalásokat. Lezárult a közlekedésről szóló 14. fejezet is, amelyben Horvátország vállalta, hogy az uniós szabályozással összhangban megszünteti a zadari repülőtér szokatlan helyzetét. A zadari repülőtér kifutópályát a helyiek által használt országút keresztezi, amely azt jelenti, hogy valahányszor egy repülőgép érkezik, az országutat ideiglenesen le kellett zárni, amíg a gép elhaladt. A kényszerű megoldásnak leginkább a turisták örültek, nagyszerű képek készülhettek az elgördülő repülőgépekről.
A horvátok vállalták, hogy március elsejével megszűntetik a kereszteződést, egy olyan megoldással, amivel a helybéliek rosszabbul járnak. A kifutópálya elsőbbséget kapott, a Zadar-Zemunik közötti országutat lezárták, és ezentúl csak kerülővel lehetett átjutni a repülőtér egyik oldaláról a másikra. A március elsejei lezárás a helyiek tiltakozása miatt nem sikerült, a tüntetők például arra is hivatkoztak, hogy a brit fennhatóság alatt álló Gibraltárban is hasonló feltételekkel üzemel a repülőtér.
Végül is múlt héten lezárták az országutat, így megszűnt a kifutópálya és az országút furcsa kapcsolata, amely negyven éven keresztül létezett. Sajnos a negyven év alatt nagyon sok baleset történt ebben a „kereszteződésben”, köztük halálos is. A légi forgalom, a fapados járatok megjelenésével az utóbbi hét évben jelentősen megnövekedett. Hét év alatt 20 baleset történt a kereszteződésben, ezért sokan megnyugvással vették tudomásul, hogy lezárták az országutat.
A dühös helyieket egy aluljáróval fogják kiengesztelni, a tervek szerint az országutat a kifutópálya alatt vezetik el a jövőben. Ennek az építkezése csak később kezdődik meg, jelenleg a kifutópálya aszfaltját szélesítik.



