Két éven át háromszázezer utast hozhat a világ legfiatalabb tengerjárója.
Majdnem kétévi munka után, egy hónappal ezelőtt készült el a világ legfiatalabb tengerjáró hajója a hamburgi kikötőben. Az olasz hajó névadóját 10 nappal ezelőtt tartották, a filmcsillag, Sophia Loren jelenlétében csattant a pezsgős üveg, és kapta a hajó a Magnifica (csodálatos) nevet.
A hajó első menetrendszerinti útja a Mediterrán-tengerre vezetett, jelenleg hetes turnusokban közlekedik Velence kikötőjéből. A Magnifica pénteken kötött ki a felújított dubrovniki Gruz kikötőben, fedélzeten körülbelül 3000 utassal és majdnem 1000 fős személyzettel.
A hajó olyan, mint egy kisebb város. A fedélzetén aquapark, 1200 fős mozi terem, és rengeteg vendéglő található. A minden szórakozási lehetőséggel ellátott tengerjáró két éven keresztül minden héten kiköt majd Dubrovnik kikötőjében, ezzel körülbelül 300.000 turistát szállít majd a dalmát tengerparti városba. A főleg nyugat-európai és észak-amerikai turisták Velencében szállnak fel a hajóra, Isztambul a legtávolabbi cél, majd Velencébe térnek vissza, és a visszaúton érintik péntekenként Dubrovnikot, ahol körülbelül öt órát tölthetnek el a turisták és a személyzet.
Horvátország kiemelt figyelmet fordít a tengeri turizmusra, kimutatások szerint a hajóval érkező turisták jóval szívesebben költekeznek. A jelenleg érvényben lévő szabályok azonban nehezítik a tengerjáró hajóval érkező turisták helyzetét, ha nem uniós állampolgárok. A horvátok a hajón érkező nem uniós állampolgároktól 17 eurós belépti díjat szednek a kikötőben. Nem csak a turisták, hanem a személyzet közötti is jócskán akad unión kívüli állampolgár. Az ezerfős személyzetből 616-an nem EU állampolgárok, közülük csak öten voltak hajlandóan kifizetni a belépési díjat az első úton.



