Tavasztól Hannoverbe, illetve Oslóba vagy Brüsszelbe is eljuthatunk Zadarból, átszállás nélkül.
A tavalyi célállomások mellett a két fapados légitársaság tavasztól indítja új, szezonális járatait a horvát tengerpartról Hannoverbe, illetve Oslóba és Brüsszelbe.
A Germanwings hannoveri járata május 1. és október 30. között közlekedik, heti egyszeri indulással (szombat). De a főszezonban Hannover mellett más német városokba, így Stuttgatba, Bonnba és Berlinbe is eljuthatnak a turisták Zadarból.
A Ryanair március 31-től indítja új járatát Zadarból, a norvégiai Oslóba hetente kétszer (csütörtökön és vasárnap). Május elsejétől pedig heti háromszor (kedden, csütörtökön és szombaton) Brüsszelbe repülhetünk közvetlenül. Ezzel a két új járattal elsőként a Ryanair kapcsolja össze a horvát tengerpartot és Norvégiát, ezzel kilencre emelve a Zadarból elérhető európai desztinációk számát.
Az új repülőjáratok révén több turistára számít a Zadari Idegeforgalmi Közösség. Tavaly például 28 százalékkal több brit turista kereste fel Zadart, és 65 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek a városban, mint azt megelőzően. Jelentősen megnőtt a svéd vendégek aránya (60 százalékkal nőtt az érkezések, és 56 százalékkal a vendégéjszakák száma), illetve a norvég turistáké (50 százalékkal az érkezések, 131 százalékkal pedig a vendégéjszakák száma).



