A zágrábi "Razvoj golf" nevű cég Dubrovnikban bemutatta a 6,5 miliárd kuna értékű Golf-Park terveit.
Az első nyilvános prezentáción kifejtették, hogy a Srđ-i fennsíkon, 310 hektárnyi területen 18 és 6 lyukkal rendelkező golf-pálya kialakítását vették tervbe. Ezen golf-pálya megfelel a legmagasabb nemzetközi, professzionális előírásoknak, de létrehoznak egy gyakorló pályákkal rendelkező Golf-Akadémiát is, melynek vezetője Greg Norman lesz.

Előreláthatólag több sportrekreatív célú terv is megvalósul majd, például lovas-klub, wellness-központ, kerék-páros és gyalogos ösvények, amfiteátrum a szabadban, a háborúban súlyosan megrongálódott Imperial vár felújítása a Srđ hegyen, valamint növelik az idegenforgalmi szálláskapacitásokat: villák, szállodák, apartmanok és vendéglők épülhetnek, amelyek területe megközelíti a 27 hektárt a tervek szerint. A Városépítési Terv kialakítása során el kell dönteni azon kérdést, hogy ezen a területen 250 vagy pedig 300 luxus kategóriájú épület legyen-e. A "Razvoj golf" nevű cég tervei szerint, ha egy ilyen jelentős mértékű beruházás elindításához szükséges minden feltétel teljesült, az építkezések 2011. februárjában kezdődhetnek meg. A már említett 6,5 milliárd kuna összegű beruházáson felül, a srđ-i fennsíkon a ki nem épített infrastrukturális hálózat hiányában, e célra további 640 millió kunányi további beruházás szükséges. A beruházók, valamint a városi hatóságok hisznek abban, hogy az idegenforgalomtól függő Dubrovnik esetében az idegenforgalmi szezon 10 vagy 11 hónapra hosszabbítható, valamint, hogy ezen tervek megvalósítása a vendégkör összetételének megváltoztatásához vezethet.
Greg Norman úgy nyilatkozott, hogy Srđ a világ egyik legszebb helye, ahol valaha is dolgozott, megerősítve azt is, hogy Dubrovnik, mint a „Mediterrán gyöngye” a Golf-Park kialakításával kiváló fejlődési lehetőségekkel rendelkezik majd. A Golf-Park – Greg Norman szavait idézve – a megnyitó után két éven belül akár olyan nemzetközi golfversenynek is otthont adhat, ahol a sportág világhírű képviselői léphetnek a gyepre.
Forrás: Horvát Idegenforgalmi Közösség



