A helyi vendéglősök szeretnék az eurót is elfogadni, a sok hajóval érkező turista miatt.
A helyi vendéglősök képviselője szerint engedélyezni kellene, hogy a helyi szolgáltatásokért legálisan lehessen euróval fizetni. Az érvelésük egyik legfontosabb indoka, hogy a városba főszezonban egy-egy hétvégén több ezer turista érkezik hatalmas óceánjáró hajókon, akik sok esetben nem találnak nyitva tartó pénzváltót.
A helyiek szerint csak Montenegróhoz kellene igazodni, ahol már szabadon lehet fizetni euróval. A vendéglátósok szerint nem szabadna megengedni, hogy csak ezért ne vehessenek a külföldiek valamilyen ajándékot maguknak, vagy ne tudjanak beülni valamelyik kávézóba. Javaslatukat már elküldték a pénzügyminiszternek is, aki válaszában hangsúlyozta, hogy megérti a dubrovniki vállalkozók gondjait, és támogatja is őket, de ebben a kérdésben csak a Horvát Nemzeti Bank dönthet.
Semleges szakértők szerint, valószínűleg nem lenne komoly hatással ez a rendelet a helyiek forgalmára. A hajóról érkező vendégek eddig is szinte mindenhol kártyával fizettek, és ezen akkor sem fognak változtatni, ha bevezetnék az eurót.
Azzal azonban egyetértenek, hogy a hajón utazók nem szívesen váltanak kunát, mert ha rajtuk marad, akkor azt a további kikötőkben már nem tudják elkölteni, hiszen ezek a hajók rendszerint más horvát kikötőt nem érintenek. Ilyenkor tényleg hasznos lenne, ha a kereskedők eurót is elfogadhatnának legálisan, de ennek a törvényi feltételeit megteremteni, és az ellenőrzését megszervezni, valószínűleg nem lenne egyszerű.



