Ezt Damir Bajs turisztikai miniszter jelentette ki a szezon értékelése során.
Az idegenforgalmi tárca vezetője azt mondta, Horvátország elégedett lehet a turizmusban idén elért eredményekkel. Niko Bulićtyal, a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatójával közösen a hétvégén ismertették a szeptemberi statisztikákat.
A januártól szeptemberig tartó időszakban 55,2 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisták az adriai államban, egy százalékkal többet, mint a tavalyi hasonló időszakban. A külföldi turistáknak 49,6 millió vendégéjszakát köszönhet idén Horvátország.
Jól sikerült az utószezon is: szeptemberben a vendégéjszakák száma elérte 6,2 milliót, ez hét százalékos emelkedést jelent a tavalyi szeptemberi adatokhoz képest.
Csökkent viszont az összes turistaérkezések száma. Az idei év első 9 hónapjában 9,2 millió turista kereste fel a horvát Adriát, két százalékkal kevesebb, mint tavaly január és szeptember között.
Damir Bajs idegenforgalmi miniszter ugyanakkor megjegyezte, hogy Horvátország volt az egyetlen desztináció a térségben, ahol nőtt a vendégéjszakák száma az év első kilenc hónapjában.
Szezon értékelésében kiemelte a Plitvicei-tavak (Plitvička jezera) eredményeit, amelyre szeptemberig 905 ezer turista volt kíváncsi. A gazdasági válság ellenére 20 százalékkal nőttek a népszerű Lika-Senj megyei nemzeti park bevételei.



