A Dubrovniki Nyári Játékok idén is a városba vonzzák a zene, a tánc és a színház legkiválóbb hazai és nemzetközi képviselőit.
Az idei rendezvény különlegességét az adja, hogy immáron hatvanadik alkalommal rendezik meg a híres fesztivált, amelynek során Dubrovnik, ez a különleges szépségű város, egyetlen hatalmas színpaddá változik.
A Dubrovniki Nyári Játékok története 1950 szeptemberében kezdődött. A rendezvény különleges volta csakhamar megmutatkozott. Claude Avelin francia író, aki részt vett a legelső fesztiválon, tíz évvel később azt írta, hogy akkor még nem is sejtette, hogy „a korszak egyik legjelentősebb fesztiválja születésének” volt tanúja. A Dubrovniki Nyári Játékok már 1956-ban felvételt nyertek az Európai Fesztiválok Szövetségébe (EFA - European Festivals Association). A színházi előadások, táncrendezvények és koncertek kínálata minden évben rendkívül széles, így szinte lehetetlen felsorolni az összes rendezvényt és előadót.
A 60. Dubrovniki Nyári Játékok színházi programjának keretében többek között két, a fesztivál saját drámatársulata által előadott színdarab kapott helyet – Shakespeare Hamletje Ivica Kunčević, és Ivo Vojnović A teraszon c. darabja Joško Juvančić rendezésében. Ígéretes Jane Fabre Orgy of Tolerance című darabja, melyet a szerző saját maga állított színpadra, s amely a Dubrovniki Nyári Játékok és még számos más nemzetközi fesztivál és színház közös produkciójaként jöhetett létre. A fesztiválra látogatók Marin Držić Epitaphio c. darabját is megtekinthetik, amelyet a Lero egyetemi színház mutat be Davor Mojaš rendezésében.
Az idei Dubrovniki Nyári Játékokon a legnagyobb kortárs rendező, Peter Brook is tiszteletét teszi, aki Shakespeare szonettjeinek feldolgozását állítja színpadra a Théâtre des Bouffes du Nord nevű francia színház előadásában.
A zenei programból a két gálakoncertre érdemes odafigyelni: az egyik a Zágrábi Filharmonikusok fellépése Vjekoslav Šutej vezénylésével, Nadja Michael (szoprán) és Zoran Todorovich (tenor) szólóénekesek közreműködésével, a másik pedig a Philharmonie of the Nations fellépése Justus Frantz vezénylésével. A közönség a tavalyi fesztivál legsikeresebb műsorszámát – G. F. Händel Acis és Galatea c. operáját a fesztivál operaegyüttese és a Horvát Barokk Együttes előadásában – is megtekintheti. A tánc kedvelői számára a fő attrakció alighanem A vízvezeték-szerelő című, Boris Vian művei által ihletett kamarabalett lesz, de alighanem a számos horvát néptáncegyüttes fellépése is elnyeri a tetszésüket.
Az idei Dubrovniki Nyári Játékokon is számos neves hazai és nemzetközi művész lép fel majd – köztük Vadim Repin, korunk egyik legkiválóbb hegedűművésze, aki augusztus 22-én Itamar Golannal, az ismert zongoristával együtt ad koncertet a Kormányzói Palota átriumában. A fellépők mellett a Dubrovniki Nyári Játékokat még különlegesebbé teszi a város egyedi hangulata, és a fellépések színhelyéül szolgáló nyolc különleges helyszín – a Kormányzói Palota átriuma, a Szent Balázs-templom előtti kis tér, a Jadran mozi, a Művészeti Iskola parkja, a Ruđer Bošković-mező, a Revelin erőd terasza, valamint a Revelin és a Lovrijenac erőd belső tere.
A 60. Dubrovniki Nyári Játékokra online, a www.ulaznice.hr címen is lehet belépőjegyet venni.
Forrás: Horvát Idegenforgalmi Közösség



