Szombattól teljesen üzemelnek a Mala Kapela és Sveti Rok alagútak az A1-es autópályán, Dalmácia felé.
Sokat kellett várni, de biztosan megérte. Befejezték a két szűk áteresztőképességű alagútat, amelyek miatt tömegek időzítették úgy a dalmáciai kirándulásaikat, hogy lehetőleg hajnalban érjenek ide és kikerüljék a több órás dugókat. A nehéz terepen épített alagutak közül a Sveti Rok-ot már 1993-ban elkezdték építeni, tizenhat évet kellett várni, hogy az ambiciózus terv megvalósuljon.
Péntek este 10 óra után – remélhetőleg egy jó darabig utoljára - lezárják az alagutak jelenleg is használt ágait, hogy egy kis karbantartás után szombat reggel átadják az A1-es autópálya két új büszkeségét, a Sveti Rok és Mala Kapela alagutakat. A két alagút közül először a Sveti Rok jobboldali ága készült el 2002 júniusában, majd három évvel később, 2005 júniusában, a turistaszezon kezdetére igazítva átadták a Mala Kapela első ágát is. A két alagút hiányzó vágatai nagyjából egyidőben idén április végére készültek el. Ekkor csere történt, és az újonnan épített részekre terelték a forgalmat, a régi ágakat kicsit felújították.
Szombaton pedig átadják az eddig összesen 2,3 milliárd kunába kerülő alagutakat. A megnyitásukra már nagy szükség volt, mert becslések szerint az A1-es autópálya teljes éves forgalmának 40 százaléka a nyári hónapokban gördül át az alagutakon. Már 2006-ban is napi 10.000 autó használta az alagutakat, de ez a szám csúcsidőben már elérte a 28.000 gépjárművet. Az idei szezonban napi huszonkilenc ezres csúccsal számolnak a Mala Kapelában és a harminc ezret is elérheti az autók száma naponta a Sveti Rok alagútban.
Az alagút természetesen a legmodernebb biztonsági-technikai berendezésekkel van felszerelve. A korábbi évek 80 km/órás sebességkorlátozását megemelték 100 km/órára, de valószínűleg a legnagyobb ajándék az lesz az autósoknak, hogy nem kell kikerülni az alagutakat többé, mint még tavaly is, amikor az erős forgalom miatt szombat reggel a tengerpart felé, vasárnap este pedig Zágráb felé egyirányúsították a forgalmat.
Az alagúttal megszűnhet két örökös dugó az A1-es autópályán. A harmadik örökös torlódási hely, a Zágráb melletti Lucko fizetőkapuk környékének az átalakítása is folyamatban van. Ha elkészülnek, jóval több autót engedhetnek át a csomóponton, így itt is nyerünk egy kis időt a menetidőben mind a tengerpart, mind pedig hazafelé.



