Az első meleg hétvége után, a tengerpartról hazatérő autósok vasárnap este erős forgalomba kerültek.
Az A1-es autópályán Zágráb irányába baleset történt a Sveti Rok alagútban, amelynek következtében 4-4,5 kilométeres sor torlódott fel. Később, este nyolc óra után sikerült viszaállítani a forgalmat a normális kerékvágásába az alagútban, és a sor hossza jelentősen lecsökkent.
Továbbra is kritikus a Lucko fizetőkapu előtti torlódás. A tengerpart felől érkező autósok csúcsidőben nyolc kilométeres sorban voltak kénytelenek araszolni. A zsúfoltság este 10 óra tájékában csökkent, ekkor már csak két kilométeres volt a sor.
Már többször hírt adtunk arról, hogy a nyárra elkészül a Lučko csomópont átépítése, amelynek következtében jelentősen megnövekszik a fizetőkapuk áteresztőképessége, és az A1-es autópálya két alagútját is teljes szélességében átadják a forgalomnak, amely azt jelenti, hogy ezen a szakaszon nem kell majd a tavalyihoz hasonló tumultusokra számítani.



