A 100 millió eurós kikötői megaprojekt konzorciumi szerződését csak május második felében írják alá.
Mint arról már beszámoltunk, 100 millió euróból megajachtok fogadására alkalmas kikötőt és luxusszállodát építenek a Šibeniktől délkeletre fekvő Mandalin-félszigeten.
A 65 nagy hajó, és 350 kisebb vízi jármű befogadására alkalmas jachtkikötő mellé luxushotel és villák, bevásárlóközpont, éttermek, sport- és wellness-központ épülnek. Ősszel még arról szóltak a horvát híradások, hogy az idei hajózási főszezonra a főbb kikötőhelyek elkészülnek, a munkálatok viszont még meg sem kezdődtek. A komplexumot eredetileg egy amerikai cég és a Nautical Centre Prgin társaság építette volna, ám időközben jelezte komoly üzleti szándékát egy török befektető is, aki tavaly tavasszal befektetési terepszemle céljából járt a horvát városban.
„Megerősíthetem, hogy a Doğuş Group is részt vesz a projektben. A szerződést várhatóan a hónap második felében írjuk alá” – nyilatkozta a Slobonda Dalmacija című lapnak Ivana Prgin, a Nautical Centre Prgin igazgatója.
Az így hármasra bővült – török Doğuş Group, a floridai székhelyű Island Global, valamint a helyi Nautical Centre Prgin alkotta – konzorcium a šibeniki önkormányzattal közösen láthat neki a Mandalina Kikötő és Megayacht Club munkálatainak a horvát Adria hajózási szempontból második legfontosabb városában. A török partner egyébként már türelmetlen, szeretné, ha mihamarabb nekilátnának az építkezésnek.
A 18 ezer embert foglalkoztató török csoport tavalyi éves árbevétele közel hatmilliárd euró volt. A cégcsoportnak 600 leányvállalata működik, többek között Moszkvában és Amszterdamban, de ukrán, marokkói és kazahsztáni autópálya-építésekben is részt vesznek.
Luxushajók a horvát kikötőkben
A motoros jachtok és a vitorlások kinőtték a horvát kikötőket. Nemcsak a kikötőhelyek számát szükséges bővíteni, de azok méretét is növelni kell. A kikötő-üzemeltetéssel foglalkozó horvát ACI hajózási társaság tapasztalatai szerint egyre több 30 méternél is hosszabb, sőt akár 150 métert is meghaladó nagy tengerjáró érkezik a horvát Adriára, ám fogadásukra szűkösek a lehetőségek. Míg húsz éve 8 méter volt az Adrián hajózó járművek átlagos hossza, ma meghaladja a 12 métert is. A horvátok ezért jelentős fejlesztésekbe fogtak bele a legnépszerűbb kikötőkben, a Mandalina Megayacht kikötő például a 80-100 méteres óriáshajóknak is helyet tud majd adni.
Logisztikai központ lesz Šibenikből?
A Mandalina-félszigeten megvalósuló luxusresort két ötcsillagos hotelt, több medencés luxusvillát is magába foglal majd, és tengeri tartalommá teheti a horvát várost. Miután bejelentették a szerződéskötési tervet a török csoporttal, elképzelhető, hogy nem csak a beruházás területén, de a jövőben a kereskedelemben is kooperál majd a két állam. A megaprojekt meghozhatja Horvátországnak a kereskedelmi áttörést Európa más részei felé, Šibeniknek pedig minden esélye megvan, hogy logisztikai csomóponttá váljon.



