Az Arénát a főszezonban is lehet látogatni. A restaurációs munkálatok teljes befejezése akár tíz évet is igénybe vehet.
Az Aréna, mely Pula legjelentősebb kulturális műemlékének számít, a következő tíz évben tartósan felújítás alatt áll majd.
A munkálatok azért folynak lassabban, hogy az amfiteátrum folyamatosan nyitva tarthasson.
Nemcsak a dél-nyugati torony, de az egész Aréna nagyon rossz állapotban volt, így tavaly úgy döntöttek, hogy nem halogatják tovább a restaurációt. Elsőként a kritikus állapotban lévő dél-nyugati tornyot állványozták fel, ezt egyébként csak két év múlva csodálhatják meg eredeti pompájában a turisták.
A pulai Archeológiai Múzeum munkatársai a rekonstrukció során több érdekes felfedezést is tettek: többek között egy ókori esővíz-elvezető rendszerre bukkantak az amfiteátrum külső burkolatának eltávolításakor.
A felújítási munkák miatt januárban lezárták a járdát az amfiteátrum előtt, ám a főszezonra újra körül lehet sétálni a római kori műemléket.
Az elmúlt esztendőben 3,5 millió kunát fordítottak az Aréna felújítási munkáira, idén pedig még nagyobb pénzügyi kapacitással folytatják a projektet.



