A korábban napvilágot látott híreket cáfolva a Brit Külügyminisztérium közölte, hogy Nagy-Britannia nem beszéli le állampolgárait arról, hogy Horvátországba látogassanak.
A félreértést a BBC egyik tudósítása okozta, amelyben a Külügyminisztériumra hivatkozva kijelentették, hogy a terrorizmus és a szervezett bűnözés miatt veszélyben lehetnek a Horvátországba látogató turisták és a Külügyminisztérium nem ajánlja állampolgárainak, hogy ellátogassanak Horvátországba.
A zágrábi brit nagykövet sietett cáfolni a BBC hírét, és egyben levelet is írt a brit közszolgálati adónak, amelyben felhívja a figyelmüket arra, hogy az országban valóban vannak jelei a szervezett bűnözésnek, és gyakran történek bűnesetek turisták által sűrűn látogatott részeken, de a bűncselekvények száma Horvátországban alacsony, erőszakos bűncselekmények pedig ritkán fordulnak elő.
A közlemény szerint sosem szólították fel állampolgáraikat arra, hogy ne utazzanak Horvátországba. A Külügyminisztérium igyekszik folyamatos és pontos tájékoztatást adni a horvátországi viszonyokról, és állampolgárai belátására bízza, hogy ellátogatnak-e Horvátországba.



