NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

sze20120523

Utolsó frissítés10:33:50

Back Tengerpart Horvátország Plitvicei tavakat jelölték a Világ természeti csodáira

Plitvicei tavakat jelölték a Világ természeti csodáira

  • PDF

A Plitvicei tavak, a horvát Nemzeti Park, a világ hét új csodája verseny keretein belül bekerült a második körbe.

Plitvice versenyben van (Fotó: M.K.)Ezzel 222 ország 261 jelöltjével együtt versenyzett, és végül a www.new7wonders.com internetes portál látogatóinak szavazatai alapján 77 természeti attrakció került be az elődöntőbe. 

A kampány 2007-ben kezdődött, és július 7-ig lehet szavazni az említett internetes honlapon. A szavazatok megszámlálását követően színre lép egy szakmai zsűri, amely 21 döntőst választ ki, de a végső döntést ismét átengedik az internetes, telefonos vagy SMS-ező szavazóknak, akik a világ hét természeti csodájáról 2011-ig mondhatnak végső véleményt. Horvátország sokak szerint Európa legszebb érintetlen természetes kertje, mely nyolc nemzeti parkkal rendelkezik, és ezek közül éppen a Plitvicei tavak a legnépszerűbbek.

A tó együttes 16, egymást vízesésekkel összekötő, kisebb tavacskából áll. A jellegzetes karsztos talajánál fogva, a Plitvicei tavak vize kalcium-bikarbonátban gazdag, mely a természetes gátakon átfolyva szétfröccsen és felbomlik, többek között kalcium-karbonátra is. Ezek után, az algák, mohák és egyéb szerves anyagok társaságában, a kalcium-karbonát leülepszik. Így, közös erővel építik a szedra torlaszokat, majd ezeken keresztül ismét csodálatos, lélegzetelállító vízesések zuhannak alá. Ez a Nemzeti park, amely az ország belsejében található, de a korszerű közlekedési összeköttetéseknek köszönhetően könnyen elérhető a tengermelléki térségekből is, közel 30 ezer hektáros területen fekszik. Ebből több mint 22 ezer hektárt erdő borítja, melynek egy része az őserdőkre emlékeztet.

A tavak és a zuhatagok páratlan szépsége, a séták az erdőösvényein és pallóin, valamint a kényelmes szállodák és éttermek, ahol házi specialitásokat szolgálnak fel, a világ minden részéről ide vonzzák a látogatókat, egész éven át. A Plitivicei tavak felkerültek az UNESCO világörökség listájára is.

 

Forrás: Horvát Idegenforgalmi Közösség 

 

Plitvicei tavakat jelölték a Világ természeti csodáira