Egy nyilvános WC került ennyibe korábban a zágrábi önkormányzatnak, de csak most robbant ki a botrány.
A külföldi turisták egyik leggyakoribb panasza a közép-kelet európai városokkal kapcsolatban, hogy hiányoznak a megfelelő illemhelyek. A zágrábi önkormányzat tavaly 1,55 millió kunát fizetett egy vállalkozónak egy WC felépítéséért egy helyi közlekedési csomópontban. A kétrészes (férfi+női) WC összes 18 négyzetméter alapterületű, amely azt is jelenti, hogy az önkormányzat majdnem 3,5 millió forintnak megfelelő kunát áldozott a köz érdekében – négyzetméterenként.
Természetesen az ilyen ügyek felborzolják az adófizetők és a politikusok kedélyeit. A megrendelők és építők próbálják bebizonyítani, hogy egy kissé felturbózott konténeres WC-ért jogos ez az összeg, hiszen komoly munkálatokat kellett végezni, amíg az illemhely környékének infrastruktúráját is kialakították. Mások szerint teljesen nonszensz ennyit fizetni egy ilyen szolgáltatásért, ennyi pénzért akár két apartmant is lehet Zágrábban kapni.
Néhány évvel ezelőtt a dubrovniki önkormányzat sem sajnálta a pénzt, ha WC-ről volt szó. Akkor az okozta a botrányt, hogy négyzetméterenként 4000 eurót (kb. 1,2 millió Ft) fizetettek ki az illemhelyekért.



