Jelentősen csökkenhetnek a több kilométeres sorok, bővítik a fizetőkapukat az autópályán Zágrábnál.
A magyar autósoknak igencsak ismerős lehet a Zágráb előtti (Lucko) fizetőkapu, ahol szélsőséges esetekben akár 10-12 kilométeres dugó is kialakulhatott korábban, mindkét irányban. Szombat reggelente az Adriához tartók voltak itt kénytelenek várakozni, délutántól pedig a hazautazók rostokoltak a dugóban.
Hatalmas építkezések zajlanak a környéken, és valószínűleg nyárra 10 újabb beléptető kaput építenek a csomópont mellé, így jelentősen megnőhet a hely áteresztőképessége. A jelenlegi autópályával párhuzamosan egy kétsávos, de teljesen elválasztott útszakaszt építenek ki Demerje közelében. A fejlesztéseknek köszönhetően legalább ötször több autó tud majd átjutni az új szakaszon, mint a régin.
Az új szakasz három kilométerrel a csomópont előtt indul, és a legfontosabb, amit tudni kell róla, hogy itt nem lehet majd készpénzzel fizetni. Csak elektronikus, illetve kártyás fizetésre lesz lehetőség. Két külön sávban csak elektronikusan lehet majd fizetni, itt az autóknak és teherautóknak csak lassítaniuk kell 30 km/órára, és az autón található antenna segítségével történik a fizetés. A további nyolc kapunál pedig csak kártyát fogadnak el.
A régi kapukon óránként 2325 autó tudott áthaladni, az illetékesek szerint az új kapuk akár 9400 járművet is képesek lesznek átereszteni óránként. Ez majdnem ötször kapacitás az eddigiekhez képest. Természetesen a régi kapuk is megmaradnak, itt továbbra is lehet készpénzzel fizetni.
Az adatok szerint fokozatosan emelkedik a kártyával fizető autósok száma, 2006-ban még csak 20 százalékuk választotta ezt a megoldást, de tavaly már az autósok 40 százaléka fizetett kártyával. A beruházás a tervek szerint 95 millió kunába kerül, és ha a nyárra elkészül, akkor már akár több mint 11 000 gépjármű haladhat át a zágrábi kapuknál, amely eddig a horvát autópálya-rendszer egyik szűk keresztmetszetének számított.



