NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

sze20120523

Utolsó frissítés10:33:50

Back Tengerpart Egyéb Szlovén turisztikai napok Splitben

Szlovén turisztikai napok Splitben

  • PDF

A 'Szlovén Turisztikai Napok' célja, hogy a két szomszédos ország megismerje egymás rejtett turisztikai kincseit.

Szlovénia bemutatja turisztikai kínálatátA Szlovén Idegenforgalmi Hivatal állította össze az első nap programját, melynek során több mint 20 idegenforgalmi iroda mutatkozott be. A látogatók ízelítőt kaphattak a tradicionális szlovén ételekből és italokból, no és persze a helyi hagyományokból is.

A rendezvény a horvát és szlovén idegenforgalmi szektor együttműködését hivatott szorosabbra fonni, de célja az is, hogy a horvátok a szomszédos ország elbűvülő, számukra eddig ismeretlen turisztikai attrakcióit is jobban megismerjék.

Milan Orožen Adamic, Horvátország szlovén nagykövete hozzáfűzte: a két állam között feszülő politikai ellentétek egyik országnak sem tesznek jót. "Az idegenforgalomnak felül kell emelkednie ezeken a feszültségeken. Amikor nyaralunk, hallani sem akarunk politikáról és vitákról, egyszerűen csak élvezni szeretnénk a szabadság minden egyes percét" - fogalmazott a nagykövet.

Éves szinten körülbelül egymillió szlovén turista keresi fel a horvát Adriát. Szlovéniába jobbára Dalmáciából érkeznek horvát turisták.

Szlovén turisztikai napok Splitben