Elmaradt a várttól az idei szezon. A 'szerelem szigetén' az idegenforgalmi bevételek egyenes arányban csökkentek a látogatók számával.
Cipruson a turizmusból származó bevételek júliusban még kiábrándítóbbak voltak, mint az országba érkező külföldi vendégek száma. Az idegenforgalomból csaknem 273 millió eurót kasszírozott a kettéosztott állam, ám mindez öt százalékkal kevesebb a tavaly júliusi 287 milliós összeghez viszonyítva.
Egy év alatt 2,8 százalékkal visszaesett Ciprusra látogatók száma is. Míg tavaly júliusban 352 ezren vakációztak a szerelem szigetén, idén tíz ezerrel kevesebben, 342 ezren választották úti célul a földközi-tengeri szigetet.
Az idei év első felében befolyó idegenforgalmi bevételek is alulmúlták a vártat. Január és június között becslések szerint 944 millió euró volt az ország nyeresége. Ez két százalékkal kevesebb, mint 2007-ben, amikor 963 milliót könyvelhetett el Ciprus.
Az idei szezon alacsony bevételeihez közvetve az angol font gyengülése is hozzájárulhatott, tekintve, hogy a szigetre látogató turisták több mint fele hagyományosan brit. 'Aphrodité istennő szigete' az angolokon kívül németek, valamint svédek kedvelt desztinációja.
A festői tengerpartokkal tarkított Ciprus a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete. Az itt nyaralók száma - éves szinten - a sziget lakosságának a négyszerese.



