NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120207

Utolsó frissítés12:49:48

Back Tengerpart Egyéb Törölték a Görögországba tartó és onnan induló járatokat

Törölték a Görögországba tartó és onnan induló járatokat

  • PDF

Csütörtökön teljesen megbénul az ország két szakszervezet 24 órás általános sztrájkja miatt.

Görögországban egy napra megáll az élet

Leáll minden közszolgáltatás, nem nyitnak ki az iskolák, a vám- és adóhivatalok, nem működnek a tömegközlekedési eszközök, és a repülőterek is bezárnak. Számos felvonulás lesz, amelyhez csatlakoznak a rendőrség, a tűzoltóság és a parti őrség tagjai is. A magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY szakszervezeti szövetség pénteken hirdette meg az egynapos sztrájkot csütörtökre.

A két szakszervezet mintegy 2,5 millió dolgozót tömörít, a foglalkoztatottak közel felét. A sztrájkolók a kormány múlt héten bejelentett újabb, ezúttal 4,8 milliárd eurós költségvetési bevételnövelő intézkedései ellen tiltakoznak, amit részben az állami alkalmazottak bérének és prémiumainak csökkentésével, az üzemanyagok és a szeszesitalok áfájának növelésével kíván elérni. A szakszervezetek sztrájkfelhívásához kedden csatlakoztak a légiirányítók. Emiatt csütörtökre töröltek minden Görögországba irányuló és onnan induló járatot.

A Malév három görögországi járatát törölte

Egy szerdai és két csütörtöki görögországi járatát törölte a Malév, a március 11-re Görögországba meghirdetett 24 órás általános sztrájk miatt – közölte Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője a távirati iroda kérdésére.

A légitársaság nem indítja szerda esti athéni, csütörtök déli athéni és Theszalonikibe tartó gépeit. Az utasok választhatnak: visszakaphatják a jegy árát, vagy átfoglalhatják a jegyüket a Malév másik járatára. A Finnair is törölte csütörtöki Budapest-Athén járatát – derül ki a Budapest Airport honlapjáról.

Forrás: metropol

Törölték a Görögországba tartó és onnan induló járatokat