NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

sze20120523

Utolsó frissítés10:33:50

Back Tengerpart Egyéb Újabb rekord: 42 százalékkal több turista Albániában

Újabb rekord: 42 százalékkal több turista Albániában

  • PDF

Idén január és augusztus között ismét felülmúlta tavalyi teljesítményét az albán idegenforgalom.

Többen csobbantak a tengerbe AlbániábanNemhogy kevesebben, de még a tavalyinál is többen választották úti célul a balkáni államot ebben az évben ez idáig. Az Idegenforgalmi Minisztérium tájékoztatásából kiderült, a gazdasági válság hatása tehát egyáltalán nem érezhető Albániában. Az előző év azonos időszakához képest figyelemre méltó 42,5 százalékkal emelkedett a turisták száma.

A Minisztérium adataiból kiderült, a vendégek több mint 90 százaléka nyaralás céljából érkezett Albániába, a maradék 10 százalék üzleti úton járt az országban, vagy egynapos kirándulást tett.

Már az augusztusi statisztikák is jók mutatták, hogy jelentősen nőtt az Albániába érkező turisták száma, az idei év első hét hónapjában. Ez idő alatt több mint 1,5 millióan keresték fel Albániát – 36 százalékkal többen, mint tavaly ugyanekkor.

Ezen lenyűgöző számadatok ellenére is, az utazásszervezők és lobbi-érdekcsoportok továbbra sem nyugodtak meg. Változatlanul állítják, az ország fejletlen infrastruktúrája és a hiányzó marketing- és reklám hadjárat miatt az albán idegenforgalmi piac hátrányban van versenytársaival szemben.

A Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) versenyképességi jelentése szerint Albánia a 133-ból csak a 90. helyen áll világviszonylatban a nemzetközi utazási- és idegenforgalmi ipar piacán. Ez azért is elég lelombozó adat, mert a balkáni állam háború-sújtotta afrikai országokkal került egy mezőnybe. A jelentésből az is kiderült, hogy az albán utazási és turisztikai iparban 41 000 ember dolgozik, valamint a tavalyi nehezen megszerzett 358 millió eurós bevétel csak a 4,1 %-át adja az ország bruttó nemzeti össztermékének (GDP).

Újabb rekord: 42 százalékkal több turista Albániában