Amerikai befektető egy egész várost akar építeni, csak és kizárólag meztelen embereknek Pogorzelica-ban.
A lengyel Głos Pomorski című lap értesülései szerint az amerikai már tájékoztatta a vidéki önkormányzatot nagyszabású terveiről Pogorzelica-ban.
– Először azt hittem, valami viccről van szó, amikor egy a lengyel törve beszélő férfihang arról érdeklődött: milyen feltételekkel vásárolhatna nálunk strandszakaszt és földterületet – mondta Leszek Kosik, a helyi önkormányzat munkatársa.
A titokzatos tengerentúli befektető egy szabadidős pihenőparkot is álmodott a lengyel faluba, azon vendégek számára, akik szívesen meztelenkednek. Az ötletre a helyi lakosság fiatalabb része nagyon is vevő lenne, szerintük ugyanis Pogorzelica népszerűvé és híressé válhatna a beruházás által, elsősorban azon turisták körében, akik valami másra vágynak mint a múzeumok látogatása. A tengerparti Pogorzelica település végén találtható standot már régóta előszeretettel látogatják a nudisták.
A település polgármestere, Robert Skraburski nem zárkózik el a további tárgyalások elől, azt azonban hangsúlyozta: a befektető által jelzett területen nincsen eladó telek.



